MENISCUS : WAR OF CURRENTS (2011)

Ez a lemez egyike azoknak, amelyeket tavaly félreraktam, azzal a szándékkal, hogy majd később ráérek a meghallgatásával, viszont Nembombaje cimborám Decemberben felhívta a figyelmemet arra, hogy a csapat ezen lemeze is van olyan jó, mint az előző, sőt szerinte jobb is. Mostanában egyébként is vágytam volna valami relaxáló hangszeres muzsikára, arra viszont nem számítottam, hogy ezt az igényemet pont a Meniscus fogja kielégíteni.

Az előző lemezt élénkítő keményebb basszusokból itt jócskán visszavettek, míg az ambient jelleg most sokkal nagyobb teret kapott a lélektisztító, kellemesen utaztató kompozíciókban. Az emocionális töltetű gitárharmóniák, a meditatív hangeffektek, vagy a transzba segítő, puhán duruzsoló basszus szolid játéka ezúttal mind nélkülözik azokat a technikai allűröket, amelyeket mondjuk az első albumon megkedvelhettünk. A jazzes hatású perkusszió témák helyett pl. modern jellegű ritmizálást hallhatunk. Az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt erre az albumra talán az ambient rock kifejezés lenne a leginkább helytálló, amivel persze nincs is semmi gond, mivel ennek a kiegyensúlyozottabb, egységesebb hangulatvezetésű albumnak a zenei világban zavartalanabbul el lehet merülni. Kellemes, hangulatfestő utazást nyújt, amiben a szépen kivitelezett, szikraként szóródó, post rockos gitárbuborékok, vagy éppen a gyermekkort idéző életképek hangfelvételei tökéletesen szellemítik át a hallgatót. Elmélkedős, álmodozós, lazítós alkalmakra tökéletes kikapcsolódást garantál. Ajánlom mindenki figyelmébe.
 

Tracklist:
1. Room 3327
2. 130
3. Immersion
4. Fight Club
5. Cursed
6. Infant
 

Tagok:
Daniel Oreskovic / Guitar
Alison Kerjean / Bass
Cameron Brennan / Drums

A választott lemezek nem rangsor szerint szerepelnek a listán, mivel fogalmam sincs melyik tetszik a legjobban, meg aztán nem is nagyon látom értelmét. Linkeket, pedig most kivételesen nem raktam az albumokhoz, viszont az ajánló kommentjénél szívesen adok letölthetőségeket, ha valakinek esetleg szüksége lenne rá.

  URIAH HEEP : INTO THE WILD

Sok nagy múltú csapat próbálkozik a fennmaradással, az esetek többségében harmatgyenge produkcióval, viszont ők valami olyan energiával játszanak még manapság is, hogy az beszarás. A 2008-as, Vake The Sleeper című lemezük is mocskosul bejött, az Into The Wild pedig ahhoz hasonló élénkséggel és vehemenciával rendelkezik. Már most várom a következő lemezüket.

  JOURNEY : ECLIPSE

A legendás progresszív rock csapat valami eszméletlenűl magas színvonalú, ízléses albumot hozott össze 2011-ben. Az ötletes ritmusokhoz és a professzionálisan megszerkesztett, briliáns gitárharmóniákhoz természetesen fülbemászó énekmelódiákat is párosítottak.

  DON AIREY : ALL OUT

A Black Country Communion lemeze mellett talán ez volt a legszínvonalasabb retrospektív jellegű kiadvány 2011-ben. Több száz lemezen is bizonyított már ez a billentyűveterán és itt is művel néha olyanokat, hogy az ember csak ámul, arról már nem is beszélve, hogy az albumon éneklő Carl Sentance egy igazi rock torok + Joe Bonamassa vendégszólói sem piskóták.

TEMPLE OF THE SMOKE : ... AGAINTS HUMAN RACE

Instrumental - psychedelic - stoner - surf - raggae - dub - space rock. Érdekesen hangzik, nem? Hát az is. Ezerszer is meghallgatható, színes kiruccanás az egész album. Hibátlan.

SENDELICA : THE PAVILION OF MAGIC AND THE TRIALS OF THE SEVEN SURVIVING ELOHIM

A Sendelica egyszerűen képtelen csalódást okozni. Ez a lemezük is egy hihetetlen psych(kraut/space rock esszencia!

AN EMERALD CITY : THE FOURTH

A 2011-es kraut rock lemezek közül -a legutóbbi Sendelica mellett- ez talált meg magának a legjobban. Szédítően változatos, kozmikus kalandozás, ami teljesen elvarázsolja az embert.

  SUNGRAZER : MIRADOR

2011 talán legjobb space beütésű stoner rock lemeze.

1000MODS : SUPER VAN VACATION

Sokat nem kívánok mondani róla, csak annyit, hogy színtiszta stoner rock, meg talán annyit, hogy itt pont úgy szól minden hangszer, ahogy annak szólnia kell.

THE EGOCENTRICS : CENTER OF THE CYCLONE

Instrumentális stonermuzsika a Colour Haze rajongóinak. Van benne egy jó adag sivatag feeling, meg egy kevés post rockosság is, bár ez utóbbiból éppen csak annyi, amennyi szükséges.

FELIPE ARCAZAS : INDUCTION TO THE SUBCONSCIOUS /AEOLIAN PROCESSES

Jó néhány desert rock kiadvánnyal találkoztam idén, de ez a két ep első hallgatásra magával ragadott. A rajtuk található, kellemes, szellősen utaztató, instrumentális szerzeményeket minden lazulásra vágyónak csak ajánlani tudom.

LIONIZE :

DESTRUCTION MANUAL /SUPERCZAR & THE VULTURE

Kevesen vegyítik a raggae, dub jellegű zenei világot a 70-es évek stílusú rock témákkal manapság, úgyhogy már csak ezért sem egy hétköznapi együttesről van szó. Arról nem is beszélve, hogy a Clutch gitárosa is tagja a hangszeres szekciónak. Tavaly 2(!) nagylemezt is kiadtak és mindkettő eszméletlenül feelingesre sikeredett.

BACKDRAFT : THIS HEAVEN GOES TO ELEVEN

Igazi dögös kocsmazene, füstös vokállal, változatos témázgatásokkal és játékos riffekkel. A southern, a dirt, a stoner, a blues és a hard rock elemeit nagyon ügyesen dobták össze erre a lemezre a svéd arcok. A dalok hallgatása közben az ember szinte látja maga előtt a züllött figurákkal teli western szalonokat, meg a préri szélén rozsdásodó, lestrapált verdákat. A Leadfoot és a Raging Slab rajongóinak kötelező!

  GREENSUGAR : S/T

Itt is van minden, mint a búcsúban: blues, hard rock, soul, funk és miegymás. A lemezen található laza hangulatú muzsikák akár netezés közbeni háttérzenének is kiválóak.

SEX MUSEUM : Again And Again

Jó kis tavaszi retro hard rock, rengeteg Hammonddal fűszerezve. Ők nem csak úgy játszogatnak, ahogy éppen összejön, hanem fogós dallamokat, jó értelemben vett slágereket is fabrikálnak. Valami olyasmit hangulattal, mintha a Stooges játszana a Deep Purple-el.

J. D. OVERDRIVE : SEX WHISKEY & SOUTHERN BLOOD

A kőkemény southern metalban utazó lengyel brigád zenéjét nem csak a Panterásan szaggatott riffek miatt imádom, hanem azért is, mert Wojtek Kałuża hanghordozásában Sully Erna, Kyle Thomas és Phil Anselmo stílusát vélem felfedezni. Erőteljes oldschool ízekkel felvértezett metalmuzsika, amit extra hangerőn az igazi hallgatni!

  SISTERED : NEW SKY

Epikus szólók, post rockosan szállingózós harmóniák érdekes egybeolvadását hallhatjuk itt faragatlan durvasággal, elvetemült csordavokálokkal és harapós riffekkel. Baroness rajongóknak kötelező!

SKELETON GONG : ESKIMO WIZARDS & THE LOUISIANA SWAMP PRIESTS

Ezen a lemezen valami irdatlan méretű monumentalitás találkozik a súlyosan pszichedelikus, delejező atmoszférával. Monolítikus doom metal riffek space rock közegbe olvasztva. Odabaszarint rendesen.

Na, szóval úgy nagyjából ennyi, bár néhány lemez -ami egy ideje a gépemen pihen- még  szerepelhetne itt, ha lett volna időm meghallgatni. Ezeket természetesen idén fogom posztolni, illetve nem sokára zenei válogatásokat is rakok fel majd.

Gideon Smith & The Dixie Damned : 30 Weight (2011)

Az észak-carolinai veterán muzsikus 2011-es lemezére Nico hívta fel a figyelmemet még tavaly, mondván: "Ha valami nagyon jó zene kell, akkor hallgasd meg az új Gideon Smith albumot!"

Őszintén szólva nekem ez a lemez hatalmas meglepetést okozott. A legutóbbi (2008) South Side Of The Moon hagyományosabb southern rockjához képest a 30 Weight-en olyan hangulat uralkodik helyenként, ami miatt elő kellett bányásznom a Circus Of Power, meg a Cult újabb kori lemezeit. A Cult felől már csak az miatt is érzek némi áthallást, mert Gideon Smith férfias tónusú hangja gyakran emlékeztet Ian Astburyre. Smith karakteres éneke már az eddigi lemezeken is garantált egyfajta minőségi jelleget, viszont néhány megbízható zenészre ezúttal is szüksége volt. Megkérte ezért Phill Durr gitárost a Five Horse Johnson-ból és a Giant Brain dobosát, Eric Hoegemyer-t, hogy segítsenek neki  összehozni valami átlagtól eltérő zenei világot, aminek alaphangulatát azért jelentős mértékben a renegát életérzés határozza meg. Felkért még néhány tehetséges zenészt, illetve vokalistát a díszítéshez, aztán neki is álltak a muzsikálásnak, a végeredmény pedig a 30 Weight című sötét árnyalatú egyveleg lett.

Először is ott van például a Ride With Me című mocskosnagy motoroshimnusz, vagy másik kedvencem, az ugyancsak motorozós jellegű Come & Howl, amelyek a lazább szerzemények közé sorolhatóak. Aztán hangulati ellenpéldaként rögtön fel is tudnám hozni a Bleed Black című Saint Vitus átiratot, vagy a dark - és dirt rock hangulatokat vegyítő South-ot. Az efféle borús szerzemények közül a Born To The Highway című szám fogott meg leginkább, esőfelhőkkel sötétített, mocskos, fekete hangulatával. A lemezen megszokottaktól kissé megint eltérő szám az elszállós Shining Star, az akusztikus jellegű country muzsikák kedvelőinek pedig a When I Die című GG Allin feldolgozást ajánlanám.

Na, szóval tényleg nem egy átlagos album a 30 Weight, de úgy gondolom, hogy pont ez emeli magasan a hasonló irányzatú kiadványok fölé. Mindenkinek csak ajánlani tudom, Niconak pedig köszönet az ötletért.

Tracklist:
01. Black Fire
02. Ride With Me
03. South
04. Love Of The Vampire
05. Bleed Black (Saint Vitus cover)
06. Do Me Wrong
07. Born To The Highway
08. Feel Alive
09. Shining Star
10. When I Die (GG Allin cover)
11. Come And Howl

Zenészek:
Gideon Smith : vocal, guitar
Phill Durr (Five Horse Johnson) : lead guitar, rhythm guitar, acoustic guitar
Eric Hoegemyer (Giant Brain) : drums, organ, backing vocals

Vendég zenészek:
Jason Griscom : lap steel ("When I Die"), guitar ("Come And Howl")
Sue Lott : backing vocals ("Ride With Me")
Mark Binion : drums ("Come And Howl")
Clayton : scrub board ("Come And Howl")

RIVAL SONS : PRESSURE & TIME (2011)

Az amerikai csapat előző lemezének posztolásán már gondolkodtam tavaly, most viszont már muszáj vagyok pár szót említeni róluk, mivel nemrég megjelent második kiadványuk is.

Alapvetően húzós dinamikával megszólaló, kemény Blues Rock muzsikát játszanak, nem ritkán kalandozva poros országutakon, vagy füstös lokálok mélyén. Zenéjükön a Cream, a The Who, vagy a Led Zeppelin hatásait is érezni, Jay Buchanan nevű énekesük dallamai pedig egy felajzott Jim Morrisonra emlékeztetnek. Hangszereik megszólalását is csak dicsérő szavak illethetik. Rendkívül energikus, lendületes dobjáték, klasszikus gitárszólamok és bivalyerős basszus szerepel az egész lemezen. 

Igazi, nagybetűs Rockzene a 70-es évek dallamvilágával és profi hangzással. A Graveyard legutóbbi lemezéhez hasonlóan kihagyhatatlan!

A Get What's Coming című szám, a csapat előző lemezéről:

 Pressure & Time Tracklist:
01. All Over The Road
02. Young Love
03. Pressure and Time
04. Only One
05. Get Mine
06. Burn Down Los Angeles
07. Save Me
08. Gypsy Heart
09. White Noise
10. Face Of Light

Zenészek:
Jay Buchanan – vocals
Scott Holiday – guitars
Robin Everhart – bass
Michael Miley – drums

SENDELICA:
THE PAVILION OF MAGIC AND THE TRIALS OF THE SEVEN SURVIVING ELOHIM (2011)

A veterán muzsikusokból álló, wales-i együttes tavalyi lemezébe sajna csak idén sikerült belebotlanom, de a 2011-es kedvencek toplistámba még helyet kapott, illetve a blogon is mindenképpen szerepelnie kell.

A lemez első tétele a nyitószámok jellegzetes késleltetéseit és építkezéseit használja. Az elektronikus hangokat kiegészítő, fület gyönyörködtető hangolású gitárok éledezései tökéletesen készítik elő a jellegzetes pszich-rock hangulat kibontakozását. Ezek után pedig már jön is, aminek jönnie kell, azaz egy jóféle space jam indul útjára. A számot végighallgatva meg is nyugodhatnak az együttes kedvelői, hogy ezen a lemezen is az előző kiadványokhoz hasonló, különleges utazásban lesz részük.

A második szám(Elohim) egy több, mint 15 perces improvizatív látogatás különböző kozmoszbéli szférákba. Itt természetesen találhatunk mindent, amit egy hamisítatlan kraut-space muzsikától elvárunk. Űr effektek kavalkádját,  kaleidoszkópszerűen tekergőző gitárhangokat és régi sc-fi-ket idéző szintetizátort.

A következő, Guiding the Night igazi ősrock riffeket használ nyitányként, amihez hasonlókat már nagyon rég hallhattunk, kb. a Hawkwind régi korszakának környékéről. Ezt a gonoszkodó feelinget aztán egy kötetlenebb témázgatás lazultatja el, amolyan blúzosan vagány jammelgetéssel.

A negyedik Orion Delight című szám még ennél is könnyedebbé alakítja a kedélyeket. Távoli tájakon kalandozó, fellegbéli kiruccanásra invitálja a hallgatót, a lemez talán legszellősebb pillanatait nyújtva.

Az Arizona Spree című ötödik szám egy az egyben elférne a Srceaming & Streaming albumon, művészi szaxofon szólóival és melankóliába olvadó lékörével.

A lemez hatodik száma (Banshees & Fetches) egy igazi földöntúli utazás. Az elején bejelentkező drasztikus effekt rögtön egy másik dimenzióba lök, aztán csak repülve siklunk valamiféle kozmikus térben, légies könnyedségű gitármelódiák és jazzes dobalap társaságában. Itt is megkínálnak minket szenvedélyes szaxofon improvizációkkal, miközben az egészet elvarázsolt szintetizátor-fátyolba burkolják.

Az ezt követő The Pavilion of Magic hagyományosabb hangvételű, hangosabb gitárokkal telített pszichedelikus agyalgatás. Ebben is nagyon el lehet veszni.

A nyocadik szám a Velvet Underground 1966-os Venus In Furs című számának átirata, csak itt az eredeti változat férfi vokálja helyett, egy Alice Davidson nevű csajszi hangját hallhatjuk. Mellesleg egy ízig-vérig hippi légkört árasztó zene.

A This Is The Day című utolsó szám is vokálos szerzemény, viszont ezt egy másik hölgy előadásában kapjuk. Egyébként ez is egy feldolgozás, méghozzá a legendás Captain Beefheart azonos című számához. Az átszellemülten visszhangzó gitárdallamok, a művészies billentyű-klimpírok, a békés fuvolaszellők és Molara kellemes, tiszta hangjától ennek a verziónak teljesen más feelingje van, mint az eredetinek.

A Sendelica ezúttal is olyan albumot hozott össze, ami színvonal és hangulat tekintetében a régi pszichedelikus nagyságok klasszikus lemezeihez mérhető. Minden space-kraut-psych...stb rajongónak kötelező!

Zenészek:
Peter Bingham - guitars, electronics
Glenda Pescado - bass
Nick Danger - drums
Colin Consterdine - synths, electronics


Segédkező művészek:
Lee Relfe - saxophone
Roger Morgan - keyboards, electronics
Nik Turner - flute
Alice Davidson - vocals
Molara - vocals


Tracklist:
1. Zhyly Byly
2. The Elohim
3. Guiding the Night
4. Orion Delight
5. Arizona Spree
6. Banshees & Fetches
7. The Pavilion of Magic
8. Venus in Furs
9. This Is the Day

Lionize : Superczar and the Vulture (2011)

Mikor először pillantottam meg Tim Sult(Clutch) csapatának új albumát egy kicsit összezavarodtam, ugyanis legutóbbi nagylemezük is idén jelent meg. A Clutch-al való közös fellépések és a pozitív rajongói visszajelzések úgy látszik jó hatással voltak az együttes termékenységére. A számok ecsetelgetését pedig feleslegesnek tartom, mivel ugyanazt  a feelinget közvetítik, mint az előző kettő lemezen lévők :  blúz, füst, kocsma, Jamaica, dögösség, Hammond-özön, hatalmas jammek. 

Weboldal:

http://lionizemusic.com/home/

Előző lemezek:

Space Pope And The Glass Machine (2009)

Destruction Manual (2011)

 

Superczar and the Vulture Tracklist:
1. Dr. Livingston
2. Superczar
3. Black Cat
4. Self Propelled Experience Approximator
5. Trustafarian
6. Machu Piccu
7. Parlor Tricks
8. Shameless Self Promoter
9. Vessel
10. Flying with the Vultures
11. The Ballad of Ronnie Buttons
12. Walking Away (From Explosions Unscathed)

Dixie Witch : Let It Roll (2011)

Régi nagy kedvencem, a texasi Dixie Witch mindig is őszinte, sallangmentes muzsikát játszott, aminek hallgatásakor koszos országutakon vonuló törvényenkívüliek, vagy sivatagszéli krimók körvonalazódtak az ember szemei elött. Semmi cicoma, semmi kütyü, de még csak szájherflit se nagyon használtak és mégis mocskosul feelinges számok születtek a kezeik alatt.

Az utolsó lemez óta 5 teljes év telt el, miközben a bandát alapító Clayton Mills lelécelt, ezért helyette JT Smith gitárjátékát hallhatjuk a 2011-es albumon. Az első három lemezre jellemző, porfellegbe csavarodó kalandozásokat hiába is várnánk, mivel ezúttal szándékosan a dögre helyezték a hangsúlyt a srácok, úgyhogy nem is nagyon bocsátkoznak hosszas jamekbe. Klasszikus húzású dobok, erőteljes riffek és lényegretörő, szikár énektémák hallhatóak rajta.

Rögtön az albumot indító Let It Roll egy akkora nagy tökösség, mint a ház, de az elszántságot sugárzó Saving Grace-ről is ugyanezt mondhatjuk el , a The High Deal c. szám meg olyan, mintha egy Lynyrd Skynyrd jellegű országúti rockot a Brand New Sin játszana, mondjuk Dave Wyndorf-al a mikrofon előtt. Másik nagy kedvencem, a Red Song is egy igazi karakán stoner rock muzsika, de záró számnak (December) se valami punnyasztó akusztikus balladát raktak, hanem a repertoár legnyomulósabb darabját. Minden egyes hallgatással más és más szám talál meg, de az már az első nekifutásra is érezhető volt, hogy az eddigi legegységesebb hangzású albumukat hozták össze. Számomra az év egyik legfaszább rocklemeze.

Southern - Stoner rock rajongók számára természetesen kihagyhatatlan!

Myspce

 Tracklist:
1. Let It Roll (04:06)
2. Boogie Man (03:13)
3. The High Deal (04:29)
4. Red Song (03:42)
5. Saving Grace (04:02)
6. Sevens (04:17)
7. Anthem (03:18)
8. Automatic Lady (02:09)
9. Second Chance (03:26)
10. December (02:55)

Tagok:
Trinidad Leal – Dob / Ének
Curt Christenson – Basszus / Ének
Joshua Todd Smith – Gitár 

Ezt a két EP-t már ajánlottam pár embernek a Stonerblog nemrég lezajlott szülinapi buliján, most pedig le is szedheti, akit érdekel. Mindkét lemez idén jött ki és mindkettőt egy Felipe Arcazas nevű, brazil zenész játszotta fel egyedül, a stílus pedig, amit hallhatunk ezeken a lemezeken instrumentális desert rock, abból is a szellősebb fajta.

Felipe Arcazas : Induction To The Subconscious

Az Induction To The Subconscious című albumon botorkálós, elmélkedősebb dallamok ugyanúgy találhatóak, mint pozitív hangulatú, játékos, mosolyogtató pillanatok. Itt van pl. rögtön a nyitó szám(Desert Samba), amire a desert Lounge kifejezés illene leginkább és olyasmi hangulatot alkot, mintha egy egzotikus bár pultjánál koktélozgatnánk. A szám központi motívuma egy funk-jazzbe illő, lazultató orgona téma és ehhez kapunk plusszként jópofa kis Hendrixes gitárimprókat. A következő, Flying Saucer egy másik planéta sivatagos tájain kalandoztatja a hallgatót. A klip és a sci-fibe illő szintetizátor hang alapján space rock szerűségnek készülhetett, bár a klip nélkül simán rácimkézném, hogy desert rock. Azt ezt követő Induction To The Subconscious Brant Bjork lemezeit idézi legjobban, a lemez két utolsó tétele pedig pszichedelikusabb sivatagi kóborlás, a többi számhoz képest egy kissé merengősen tálalva.

Tracklist:
01. Desert Samba
02. Flying Saucer
03. Induction To The Subconscious
04. Duna
05. Would You Mind Staying In The Rain?

Felipe Arcazas : Aeolian Processes

Az Aeolian Processes első száma (Yardang) egy rettentően eltalált fuzzolós darab. Kellően pszichedelikus, élvezetes módon jammelt, feeelinges stoner muzsika. Az Induction To The Subconscious lemezen megszokott lágyan dünnyögő basszus helyett itt torzítottabb basszust hallhatunk. A második, Parhelion című számot körbelengi valamiféle éjszakai légkör, illetve egyfajta sejtelmesség is jellemzi. Az élesre torzított, recsegős gitárjammektől eltekintve nagyon nyugalmas hangulatot áraszt, engem legalábbis mocskosul magával vitt. A következő, Leeward-ról is ugyanezt tudom nyilatkozni, bár ez a szám annyira nyugis, hogy még dobtéma sincs benne, csak lágyan szóló, puha basszus, kellemesen témázgató gitár rögtönözgetések és légiesen pszichedelikus, furcsa szinti háttér. Rockosabb, dögösebb, renegát feelinget kapunk a negyedik, Ghost Dance-nél, ami kicsit olyan, mintha egy ráérősebb Tito & Tarantula számot hallanánk, a lemez utolsó(Freedom) száma pedig egy higgadtabb tájakra invitáló, kellemes kis séta. Őszintén szólva ez a lemez nekem egy fokkal jobban tetszik, mint az Induction... album.

Az Aeolian Processes és az Induction To The Subconscious akár mánapos állapotban is kellemes hallgatnivaló lehet, úgyhogy, aki a pénteki stoner buli után túlgyógyitotta magát, az most ellazíthatja az idegeit ezzel a két fasza lemezzel. Már csak azt az egy dolgot nem értem, hogy miért nem kerültek ezek a számok inkább egy nagylemezre.

Hallgassátok megfele és lazulgassatok rá!

Tracklist:
01. Yardang 06:49
02. Parhelion 07:05
03. Leeward 06:34
04. Ghost Dance 05:27
05. Freedom 09:00

Thalamus : Subterfuge (2011)

A Thalamus névre keresztelt svéd együttes fasza kis multidézős muzsikát játszik már 2006 óta. A Led Zeppelin, vagy a Deep Purpe féle dallamvilágot viszont sok más, hasonló bandával ellentétben ők nem analóg, nyers hangzással tálalják, hanem nagyon is mai megszólalással.

A hangszerek közül talán a Hammond orgonát érdemes külön kiemelni, annak játéka ugyanis az album összes számának gyakori színesítője. A klasszikus dobalap, a mélyre hangolt basszus és a laza gitárjáték mellé pedig kifejezetten jól passzol Kjell Bergendahl középfekvésű hangja. Alapvetően a tisztább, karcmentesebb hangszínét használja, de az ércesebb, keményebb oldalát is elő tudja kapni, mindenféle erőlködés nélkül. Mellesleg azt se felejtsük el azért, hogy a fickónak az ének mellett a gitárral is foglalkoznia kell, ahhoz képest meg tényleg nem rossz.

Nagyrészt középtempóra épülő szerzemények találhatóak a lemezen, de kivétel ezalól pl. a Sabbathosan doomos When Goblins Cheer, a balladisztikus hangvételű Here Today...(mocskosjó gitárszólóval) és a mozgalmasabb Still Dancing On My Grave. Utóbbinál egyébként egy szenvedélyes gitárszólót és egy emelkedettebb hangulatú kórust is kapunk. Van még itt ezen kívül újkori Spiritual Beggarst idéző dal is, mint pl. a Blind és egy erősen Purple hatású szám is I Hope You Understand címmel. Jóféle öblös basszusát és retro-slágeres refrénjét feelinges Hammond szőnyeg fejeli meg, szóval nagyon fasza kis zene, viszont nekem a nyolcadik, Shot To hell a kedvencem. A rettentően hangulatos Hammond témázgatásokat itt szájherfli segíti a kocsmába így már a szám elején érzi a hallgató, hogy ez egy igazi blues tétel lesz, dögös basszusfutamokkal és füstös jammekkel. A kilencedik She Sells Desolation dallamvilága és vokálja az ugyancsak svéd Kamchatkára emlékeztet leginkább, az utolsó előtti, Love Is Shining On The Dead Man pedig a lemez lassabb számai közé tartozik, ráadásul kicsit üresjárat ízű is. A Through The Fields című zárótétel is elég ráérős darab, viszont valamelyest kárpótolják a hallgatót a hangulatos billentyűszólamok és a kellemesen mély basszus.

A Subterfuge nem egy világmegváltó album, viszont az újkori Spiritual Beggars, vagy a Kamchatka kedvelői számára kihagyhatatlan.

Zenészek:
Mats Gesar - gitár
Kjell Bergendahl - ének, gitár
Peter Johansson - basszusgitár
Joakhim Aslund - billentyűs hangszerek
Sebastian Olsson - dob

WSNB : Jomo Swamp Root Boogie

Másnaposság gyógyítására javasolt ajánló már nagyon rég nem volt itt, viszont ennek a chicago-i együttesnek egy másik lemezével már találkozhattatok a blogon. Az akkor ajánlott Oktibbeha Countyt 2007-ben adták ki, a Jomo Swamp Root Boogie című első lemezük pedig 2006-ban látott napvilágot. A két album stílusa, hangulata egymáshoz képest nem sok eltérést mutat, tehát debütáló munkájukon is a szájharmónikával fűszerezett Blues könnyedségét és ráérős lazaságát élvezhetjük.

Mindenki szerelkezzen fel mellé saját ízlésének megfelelő gyógyító matériával és hajrá!

Tagok:
Willie Shane Johnston - Lead Vocals, Harmonica
Nate Brown - Guitar
Clay Ford - Bass guitar
Jason Gardner - Drums

Tracklist:
01 - Rusted 5:10
02 - Riverman 5:37
03 - Pass You By 3:11
04 - 3 O'Clock 5:03
05 - True Love 3:54
06 - Casilla 4:48
07 - Stir Crazy 4:51
08 - Honeywell 4:07
09 - Mask 4:35
10 - Bangland 3:34
11 - Sink or Swim 4:19
12 - In a Bowl 5:09
13 - Come Back 6:44
14 - Breaking You Down 4:42
15 - Down in Stone 3:11