2015. május 11. 18:14 - joshibarat

Tavaszi fröccsöntéshez.

Michael Falzarano & The Memphis Pilgrims :

Mecca (1996 / 2014)

 

memphis.jpg

Az amerikai gitáros, dalszerző, énekes Michael Falzarano már a 70-es évek óta tevékenykedett különböző csapatokban, hivatalosan kiadott lemezen viszont csak 1990-ben hallhattuk a Hot Tuna nevű kultcsapat hatodik albumán. A Memphis Pilgrims is nagyrészt ennek az együttesnek a tagjaiból szerveződött, Mecca címet viselő lemezük pedig még 1996-ban jelent meg. Falzarano összetoborozta a régi csapat zenészeit, stúdióba vonultak és feljátszották az egész lemezt még egyszer.(!)

Vendégként sikerült felkérniük a Gov't Mule billentyűsét - Danny Lewist, illetve a Jefferson Airplane gitárosát - Jorma Kaukonent, akinek a szólólemezein anno rendszeresen szerepelt Falzarano is.

Hanyatt esni azért nem kell a lemeztől, egy teljesen hagyományos blues rock kiadványról van szó, ami végig pozitív, lazítós hangulatot sugároz. Néhol funkba, vagy éppen rockabillybe mászó alapokkal, hegedűs betétekkel, szaxofonnal, Hammond orgonával kiegészítve. Számokat most nem elemezgetnék, mert kifejezetten egységes hangzása van az egésznek.

Lenyomod a "playt", ők pedig jólesően elmuzsikálgatnak az elejétől a végéig és már biztosítva is van, hogy jó hangulatod legyen a nap további részében.

Én még tavaly nyáron ismertem meg ezt a lemezt, bográcsos buliknál elő is került néhányszor, de ugyanolyan hangulatos háttérzenét tud nyújtani pl. netezéshez, vagy olvasáshoz. Ajánlom minden blues rajongó figyelmébe. 

A lemezen közreműködő zenészek :

Michael Falzarano (ének, akusztikus és elektromos gitár, mandolin);

Jimmy Eppard (akusztikus és elektromos gitár, lap steel gitár, háttér vokál);

Steve Rust (akusztikus és elektromos basszus gitár, háttér vokál);

Harvey Sorgen (dob, egyéb ütős hangszerek, rub board).

Vendég zenészek :

Jorma Kaukonen (gitár, table steel gitár);

Larry Packer (hegedű);

Pete Sears (zongora, tangóharmónika);

Dave Castiglione (szaxofon);

Danny Lewis (zongora, Hammond B-3 orgona).

 

Ismerkedéshez CD baby, illetve :

Link a kommentben.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://themotherroad.blog.hu/api/trackback/id/tr557450478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása