WIDESPREAD PANIC : DIRTY SIDE DOWN (2010)

A Georgia állambeli Widespread Panic 1988 óta ad ki albumokat, a Dirty Side Down pedig a 11-ik sorlemezük. Alapvetően hagyományos blues rockot játszanak az átlagosnál igényesebb formában tálalva. Eddig sajnos nem volt szerencsém az együttes előző lemezeihez, a Dirty Side Down is kizárólag a borítója miatt keltette fel az érdeklődésemet. Rövid keresgélés után a Youtube-on sikerült fellelnem a lemez címadó dalát, ami rögtön magával ragadott a rendkívül mély tónusú énekhangnak és a bódító hangulatú zenének köszönhetően. Mint később kiderült, az album többi dala már jóval szokványosabb hangvételű, de ettől függetlenül mindenképpen érdemes végighallgatni.

Legfőképpen azért, mert elejétől a végéig ízlésesen hangszerelt országúti muzsikák sorakoznak rajta. A "Saint Ex" elsőként felcsendülő kifinomult, művészi gitárszólama már eleve önmagáért beszél, de persze ez még nem minden. Hallhatunk még  benne hangulatos Hammond  betétet, akusztikus taktusokat és a The Cult-ra emlékeztető refrént. A következő "North"-nál aztán már tényleg az országúton érezhetjük magunkat, mind szövegvilág, mind hangulat terén. Az átszellemítő, higgadt szerzemények mellett nálam a lemez csúcspontját a "St Louis" című instrumentális tétel nyújtja. A két gitáros itt páratlanul szép összjátékot művel, szebbnél szebb melódiákat alkotva. Jimmy Herring szólógitárost egyébként saját nevén futó csapata mellett számos együttes lemezén hallhattuk már játszani session zenészként. (Derek Trucks '98-as albumán is komoly szerepet vállalt) A két perkussziós zenész is sokat hozzátesz az összképhez. Domingo S. Ortiz különféle ütőshangszerei izgalmasan egészítik ki Todd Nance hagyományos dobalapjait.

Visszatérve a lemez számaihoz : kapunk még itt country-val kevert bluest, üdítő zongora klimpírokat és fátyolos naplementébe utazást, a lemez utolsó tétele pedig szolidan felrázza a hallgatót. A "Cotton Was King" hatására  ugyanis a végtelennek tűnő országútról betérünk egy hangulatos pub-ba.

Érdekes hangulati kettősség jellemzi az albumot, ami abban nyilvánul meg, hogy a melankolikusság ellenére végig pozitív életérzés sugárzik a dalokból. Kellemes fáradtság érzettel, de mindenképpen derűlátóan szellemülhet át a hallgató a lemez végighallgatása közben. Engem annyira megfogott az atmoszférája, hogy meg is keresgélem az együttes többi albumát. A Dirty Side Down-t, pedig mindenkinek ajánlom figyelmébe.

Diszkográfia:
1988 - Space Wrangler
1991 - Widespread Panic
1993 - Everyday
1994 - Ain't Life Grand
1997 - Bombs & Butterflies
1999 - 'Til the Medicine Takes
2001 - Don't Tell the Band
2003 - Ball
2006 - Earth to America
2008 - Free Somehow
2010 - Dirty Side Down

Tagok:
John Bell - ének, gitár
Jimmy Herring - gitár
Dave Schools - basszus, vokál
John Hermann - billentyűs hangszerek, vokál
Todd Nance - dobok, vokál
Domingo S. Ortiz - perkussziók

Vendég :
John Keane - pedal steel gitár, akusztikus gitár 

 "Hallgass el és vezess!"  Erről a számról valamiért mindig a M.O.R. és az Orchesta Del Desierto jut eszembe:

Mindenkinek jó gyógyulgatást!