1. An Emerald City : Self Titled EP (2008)

A négyszámos EP hangulatilag végig az elvarázsolt kelet birodalmába tesz mesés látogatást. A 2011-es lemezen is akadtak az ősi perzsiába kalauzoló számok, itt viszont végig ez a feeling uralkodik. Helyenként a kelta folkra emlékeztető misztikum és élénk hegedűszólamok is keverednek ebbe az egyébként is meseszerű világba, szóval nagyon kellemes kis muzsika.

Tracklist:   
1.A Thousand Stars At Night 03:32
2.Qing Song 03:18
3.Mr Finn 04:23   
4.A Question 06:24

2. An emerald City : Circa Scaria  (2009)

Az EP-t idéző perzsa varázslat a nagylemezre is érvényes, viszont itt sokkal több a pszichedelikus téma és a space-es, elszállós rész. Nagyjából mindegyik szerzeményre az a koncepció jellemző, hogy az elején még szolidkodik, szállingózik, aztán szépen, fokozatosan kivégez. Más szóval : amennyire szép és elvarázsolt, ugyanannyira tébolyító és szédítő utazásra is számíthat, aki végighallgatja.

Tracklist:
1 Moon 5:25
2 Mull Pasha 6:52
3 The Distance 7:17
4 Hamelin 4:08
5 Reindeers Running 7:48
6 Acid Eyes 5:28
7 A Strange Sense of Reality 6:13
8 As the Storm Comes In 10:09

Köszönet a mindent látó Nemtombaje úrnak, hogy ezt a két fasza lemezt átküldte nekem! Tomtattoo nevű bloglátogatónk számára pedig remélem nagy élvezetet fog nyújtani a Smaragdváros EP-je és 2009-es nagylemeze is.

SESIONES ACIDAS : ESPACIO NEGATIVO (2008)

A Viaje A 800, az Orthodox és a Mater Dronic tagjaiból összeállt, spanyol együttes 2008-as albumát főleg a pszichedelikus rockra éhezők figyelmébe ajánlanám.

Már az album első száma sem tűnik rossznak, felszabadult jammelése és ösztönössége miatt, de hangulat szempontjából inkább a következő szám tűnik hatásosnak. A címadó szám zajolós improvizációja után ugyanis egy rendkívül kellemes hangulatú, nosztalgikus világában találjuk magunkat, ráadásul ennek a "Sound to the world" című számnak a visszhangos gitárhangjai és fáradtan szállingózós éneke egy igazi trippes bódulatba húzza az embert. Nehéz elképzelnem, hogy az együttes tagjai itt nem álltak különböző tudatmódosítok hatása alatt. A következő, "Endless Towers" jellege aztán eléggé elüt ettől. Mintha egy régi Sabbath számot hallanánk, élőhatású dobtémákkal, hangoskodó jammelésekkel és belassulásokkal. A negyedik, "Descompresión" megint a  hangulatosabb fajtából való. Számomra egy országútszéli pub feelingjét adja, ahol bambulva támaszthatom a bárpultot, miközben felesleges faszságokon agyalgatok. Ennél a muzsikánál a visszafogottan elmélkedős szakaszok és az elmászósabb stílusú blúzololások is nagyon eltaláltak. Az albumot záró "Tomorrow We Never Knows" pedig egy több, mint 20  perces, szokványos kis elmeutaztatás. Fasza muzsika és kábé ennyi.

Szerintem ez egy átlagos szintű lemez. Néha megtalál, néha nem. Vannak rajta nagyon jó érzeteket keltő hangulatok és vannak szétszedősebbek is. Ha igazán át szeretnéd érezni a hangulatát, akkor megintcsak azt tudom javasolni, hogy az esti órákban hallgasd meg. Olyankor nagyon el tud vinni.

Myspace

Tracklist:
1. Espacio Negativo (5:50)
2. Sound to the world (8:56)
3. Endless Towers (6:34)
4. Descompresión (6:17)
5. Tomorrow Never Knows (20:15)

An Emerald City : The Fourth

Az új-zélandi Smaragdváros csapata azt a fajta instrumentális zenét műveli, amire már nagyon régen vágytam, illetve nem csak én, hanem meglátásom szerint az idelátogató space rock rajongók nagy része is. Én ettől a stílustól mindig a szokatlan megoldásokat, az egyedi billentyűs hangszíneket és a hangulatos gitárharmóniákat várom. 

A "B31" címet viselő első szám már bőven kielégíti a fent leírt igényeket. Különleges tájakra utaztató, éjszakai hangulatú gyönyör. Nagyon egyéni, nagyon álomszerű és nagyon szép bevezetés. Már itt éreztem, hogy ez a lemez nem lesz egy szokványos dolog. A "Seizuretron"-nál aztán kissé fokozódik a hangulat. Mintha Jean Michel Jarre a desert rock világában kamatoztatná kozmikus álmaiból fakadó művészi indíttatásait. Ilyen zenét se nagyon hallottam még. A harmadik, "Circa Scaria" perzsa dallamokat alkotó szitár/gitár kábulatának űr-karavánja is rendkívül delejes állapotba hívogatja hallgatóját, de a következő, "The Fourth" még az előzőeknél is furcsább atmoszférájú. Itt már egy másik dimenzióban járunk, szédelegve és csodálkozva. Rég elfeledett zenei harmóniák vesznek körül, amelyek a 70-es évek pszichedeliájába kalauzolnak bennünket. A Jarre-t idéző, neo-progos billentyű szólamok és a mai  hangzással megszólaló dobtémák egy furcsa, feltáratlan vidékre vezetnek bennünket. Aztán jön a "Key To kingdom". Nehéz leírni. Elvont. Nagyon elvont, nagyon furcsa és nagyon másvilági. Főszereplői a világűr kisérteteinek pityókás szintetizátorai és a kisgyermekkori hangulatokat felszínre hozó gitárdallamok.

A hatodik, "Ulica bolslaw"-ban is fontos szerepet játszik az álomszerű vidékekre szállító, régies szinti. Rövidnek tűnő, de annál kellemesebb utazás. A következő, "The eight" című szám chill out jellegű, világzenei elemekkel tarkított dallamait pedig még hegedű és légies fuvola is színesíti. Nagyon szép, nagyon pszichedelikus és nagyon különleges zene.

A lemez "Casual Encounters" címre hallagató záró darabjától pedig megkapjuk, amire már nagyon vártunk. Lassabb, lépcsőzetes fokozatokban közeledünk a kozmosz megvilágosító rejtelmei felé, hogy végül beteljesedjen a szédítő katarzis. Az Ozric Tentacles se csinálná különb módon.

Számomra a Fourth a 2011-es év legkülönlegesebb hangulatú pszichedelikus rock albuma, a műfaj rajongói számára pedig kihagyhatatlan!

Tracklist:
01. b31  (09:41)
02. Seizuretron   (06:08)
03. Circa Scaria   (05:45)
04. The Fourth   (09:39)
05. Key To The Kingdom   (05:14)
06. Ulica Bolslaw   (04:00)
07. The Eighth   (05:58)
08. Casual Encounters   (09:2)8

Band:
Dan Katz – dobok, perkussziók
Felix Lun - hegedű
Jessica Roth - basszus gitár
Sam Handley – billentyűs hangszerek, gitárok, vocoderek
Reuben Bonner – gitár, szintetizátor, vokál, perkussziók, basszus gitár, vocoder
Rob Croft – perkussziók, basszus gitár, szitár

THE EGOCENTRICS : CENTER OF THE CYCLONE

Tavaly Nico-nak köszönhetően ismerkedtem meg az instrumentális zenét játszó román együttes 2010-es albumával, ezért már nagyon vártam a 2011-es kiadvány megjelenését.

A tavalyi, "Love Fear Choices And Astronauts" óta néhány változás történt az együttes hangzása terén. A "Center of the Cyclone"-t nem csak melodikusabb dallamvilág és bensőségesebb hangulat jellemzi, de valamiféle post-os jelleget is fel lehet benne fedezni néhol. Utóbbit olyan szerzemények közvetítik a legfeltünőbben, mint a lemezt nyitó "Road Less Travelled", vagy a magányos "Intuition Of Coincidence", de hasonló példa erre a pozitív érzeteket keltő "Sink Or Swim" című szám is, ami néha a Baroness kék albumának hangulatát idézi. Az egyik legérdekesebb szám a lemezen az "Unknown Sings", ahol Colour Haze jellegű, fogós basszustéma ad helyet a desert rockba olvasztott, lélektani utazásban kiteljesedő dallamoknak. A második, "Off The Center" hallgatásakor is a Colour Haze zenéje ugrott be leginkább, csillapodottabb szakaszaiban pedig Causa Sui-ra emlékeztető gitármelódiák okoznak kellemes perceket. A lemez legmozgalmasabb és leginkább sztóner rockisabb száma pedig a "Blissful Idiot", de ebbe a csoportba sorolhatnánk a nagyon laza, Hendrixes játékkal örvendeztető "Lost And Found"-ot is. Sallangos, unalmas zenét nem is igazán tudék említeni az albumról. Tartalmas, érdekes, átlagosnak nem nevezhető dolgokat viszont annál inkább.

A Monkey 3, a Los Natas, vagy a Colour Haze kedvelői valószínüleg sokáig el lesznek vele.

Tracklist:
1. A Road Less Travelled (4:45)
2. Off The Center (8:04)
3. Sink Or Swim (6:35)
4. Blissful Idiot (3:31)
5. Intuition And Coincidence (4:28)
6. The Unknown Sings (7:03)
7. Lost And Found (4:54)

TIA CARRERA : COSMIC PRIESTESS (2011)

A Tia Carrera nevű texasi együttes instrumentális zenét játszik, hol a stoner rock, hol pedig a space rock tájain barangolva. Negyedik nagylemezük  "Slave Cylinderel" című első száma pl. nehéz, koszos basszustémákat vezet elő a fogósabb fajtából, gyakori váltásokkal és jóféle jammekkel. "Sand, Stone and Pearl" című második számuk ehhez képest egy hosszasan alakulgató, lassabb folyású, hangulatos space rock improvizáció. Álomszerű hangulatát fátyolos billentyű háttér teremti meg, a szabadfolyású jelleget pedig az űrös gitárjammek hozzák létre. A harmadik "Saturn Missile Battery" szám jóval élénkebb és rockosabb. Erre is elmondható, hogy tulajdonképpen egy marha hosszú(33 perc!) jam az egész. Nem tesz másként a lemez utolsó száma sem, bár az előzőhöz képest lazább és játékosabb hangulatot képvisel. Itt ismét sztóner rockosabb ízt lehet érezni, meg egy kis Hendrixes felszabadultságot.

A Cosmic Priestess átlagossága ellenére is fasza kis album. Nem ad semmi újat és nem is törekszik rá, de ösztönös kifejeződése élvezetes perceket tud okozni minden pszich/stoner rock rajongónak, akit nem zavar az ének hiánya.

Tracklist:
01 Slave Cylinder
02 Sand, Stone and Pearl
03 Saturn Missile Battery
04 A Wolf in Wolf's Clothing

Tagok:
Erik Conn: Drums
Jamey Simms: Bass, Guitar
Jason Morales: Guitar, Bass

THE LAST STRAW : BROUGHT TO LIFE

A The Last Straw egy Tennessee állambeli, négy tagú formáció. Teljesen hagyományosnak mondható, hangulatos southern rock-ban utaznak, amiben soulos és funkos elemeket is találhatunk. Ha szereted a megbízható, feelinges országúti muzsikákat, hammonddal, szájharmónikával, blúzos lazasággal és fasza jammekkel, akkor ez a 2009-es lemez tökéletes választás. Hasonlításképpen pedig a  Devil's Hollow, vagy a Gov't Mule zenéjét tudnám felhozni, tehát aki ezeket szereti, annak a Last Straw is erősen ajánlott. Katt a borítóra és hajrá!

Tracklist:
1 She Don't Love You
2 Which Way to Go
3 Good to Be Alive
4 Rock N' Roll Queen
5 Soul On Fire
6 Everything but You
7 Find Your Way Home
8 Down the Line
9 You Betta' Believe
10 Be Here Tonight
11 Take a Ride

Tagok:
Kyle Daniel : Rhythm Guitar, Lead Guitar, Lead Vocals
Pearce Harrison : Drums
Quincey Meeks : Slide Guitar, Lead Guitar, Harp, Backup Vocals
Adam Botner : Organ, Piano, Backup Vocals
Marc Williams : Bass, Backup Vocals

Sex Museum : Again and Again (2011)

A '85-ben alakult spanyol Sex Museum 2008-as albumát főleg a változatos hammond játék miatt dicsértem anno, a 2011-es Again And Again pedig tavaszi hangulata miatt érdemli meg a méltató szavakat. A hammond orgona és a különböző billentyűs hangszerek ezen az albumon is fontos hangulatteremtő szerepet képviselnek, emellett pedig a jópofa gitártémáknak is tulajdonítható ez a retrospektív, nosztalgikus feeling, ami leginkább a régi Stooges, Steppenwolf , vagy Deep Purple lemezek légkörét idézi. Az album nagyon egységes hangzású, ezért nem is elemezném külön a számokat, a lényeg, hogy a ritmusosság szinte mindegyikre nagyon jellemző és kb. két csoportra oszthatóak: a dögösebb, garázs rock slágerekre és a szellősebb melódiákra. Egy biztos: ezek az arcok nagyon értenek a nosztalgikus dallamok gyártásához, aminek köszönhetően az egyik nagy kedvencemmé vált ez a lemez már első hallgatáskor. Akinek az előző tetszett, annak ez is nagyon fog, sőt ez az album talán egy fokkal eltaláltabb is lett. Igazi tavaszra való muzsika.

           Tracklist:
                      1. I'm Falling Down            
                      2. Some Other Bar            
                       3. Again And Again             
                       4. Seven Days             
                  5. Let Me Go Home         
                           6. Save Your Soul                  
                     7. Keep Running            
                 8. Can You Stand My Love         
                  9. Masterplan         
                  10. Go Go Rocker         
           11. Go Around  

NEUMEIER - GENRICH - SCHMIDT : THE INTERGALACTIC TRAVEL AGENCY (2005)

Sula Bassana és a Guru Guru két veteránjának első lemezével már találkozhattatok ezen a blogon. Második lemezük egy koncert klub-ban rögzített improvizatív muzsikálást tartalmaz és itt szerencsére hanyagolják a disszharmónikusabb zajolást. Az első szám eléggé paráztatós, misztikus hangulattal indít és igazán kibontakozni úgy kb. a 8-ik perc után kezd. Ugyanúgy, mint az első lemez esetében jópárszor, úgy itt is a Pharaoh Overlord II-es lemezének atmoszférája fog eszébe jutni sokmindenkinek. Nyugisan hömpölygő, meditatív jellegű, hipnotikus számot hallhatunk, repetitív alappal és kellemesen pötyögő gitár improvizációkkal. A következő, "Beyond Acapulco" is folytatja a meditatív jelleget, csak itt valamiféle táltos feelinget adó énekszerűség is van a kellemesen cirkuláló gitár és a játékos dob mellett. A végére jól fel is élénkül az egész és intenzívvé, mozgalmassá válik, amit a koncert közönsége is kitörő lelkesedéssel fogad. A harmadik, "Gofinger" kifejezetten jókedélyű kis muzsika. A lemez többi számához képest jóval ritmusosabb, pörgősebb. Jazzesen pattogó dobtémáját, a jópofa basszus egészíti ki, a főszereplő pedig az egész muzsikába élénkséget vivő, bolondozós gitár. Az utolsó elötti, "Urug" című szerzeményt több részre lehet osztani. Van benne ütem nélküli parázás, lecsendesült elektromosság, dob visszhangok, vissza-visszatérő,- monotonítást keltő impulzusok,...stb. Az album utolsó darabja is ütem nélkül kezd (kb 4-ik percig) fosatósan és elvontan, aztán jön a hömpölygő higgadtság, a delejes ritmizálás és a jammelgető gitárjáték. A végére jól felhangosodik, feléled az egész és egy katarktikus tetőpontba rángatja a hallgatót. Taps, fütty, ováció. Viszlát!


Megint egy olyan lemezről beszélhetünk, ami este hallgatva az igazán hatásos. Akkor élhető át leginkább ez a féle sejtelmes, pszichedelikus hangulat.
 

Tagok:
Mani Neumeier : drums and percussion
Ax Genrich : psychedelic guitar
Dave Schmidt : Spacebass

The Derek Trucks Band : Live at Georgia Theatre (2003)

Az amerikai Derek Trucks főként az Allman Brothers Band zenéjének hatására kezdett el gitáron játszani. 10 éves kora elött már kiderült, hogy nem kis érzékkel bánik ezzel a hangszerrel. 1994-ben megalakította Derek Trucks Band nevű együttesét, ami 1997-ben adta ki első lemezét. 1999-ben valóra vált az egyik nagy álma : csatlakozhatott az Allman Brothers Band-hez,. Trucks eközben saját együttese élén is adott ki lemezeket, amelyek közül a 2009-es, Already Free című lemezt az "Év Bues Rock Albuma" kategóriában díjazták a műfaj legrangosabb rendezvényén, a Blues Music Awards-on. 2011-ben ugyanezen a díjátadón 3 elismerést is bezsebelhetett az együttes a következő kategóriákban :  "Band of The Year"  / "Album of The Year" (Roadsongs) /  "Best Instrumentalist (Derek Trucks)" :

2003-ban rákerült a neve Rolling Stones Magazine minden idők 100 legjobb gitárosának listájára, emellett ma sokan őt tartják a legfontosabb slide gitárosnak,- nyomdokába érve ezzel példaképének, Duane Allman-nak. Ezen kívül lépett már fel közösen Santana-val és Eric Claptonnal, illetve egy Grammy díjjal is büszkélkedhet.

Amiben igazán megkülönböztethető más gitárosoktól, az viszont az, hogy  az afrikai, a dél-amerikai és az ázsiai kultúra dallamvilágát is beleszövi virtuóz gitárjátékába. Egy ilyen mérvű gitároshoz természetesen hasonlóan magas kvalitású zenészek passzolnak, akik a minőségi munka mellett rengeteg játékosságot és életet is visznek a dalokba. Ennek köszönhetően a bonyolult szerkezetű számok dúdolható dallamokat, kellemes hangulatokat is tartalmaznak. A stílusbeli színességet pedig azzal teremtik meg, hogy a blues és a jazz mellett a soul, a gospel, a funk és a már említett világzenei jelleg is meghatározó szerepet kap zenéjükben. Trucks egyik ötletes húzása egyébként az is, hogy a koncerteken két,- különböző ütőshangszeres is játszik egyszerre, ami egy nagyon gazdag, izgalmas dobhangzást eredményez.

Disc 1. :

Egy-két egyszerűbb felépítésű számtól eltekintve a bonyolultabb szerkezetű, összetettebb szerzeményeiket hallhatjuk ezen a koncert kiadványon. Néhányat ki is emelnék közülük:

Az első szám  ("Kam-Ma-Lay") napfényes latin-amerikai ritmusokat és dallamokat hoz, ismétlődő spanyol szöveggel, fuvolával, és nagyon laza, pattogó dobtémákkal. Itt már rögtön érződik a dupla perkusszió élvezetes hatása.

A következő "Gonna Move" az egyik nagy kedvencem. A hagyományosabb, egyszerűbb szerkezetű számok közül való könnyedebb tétel, amiből a hammond orgona hangulatos játéka és a soulos érzés sem hiányozhat. Itt csatlakozik be először a lemezen Trucks állandó énekese, a karcos hangú Mike Mattison.

A legfurcsább hangulatú szerzemény a koncert kiadványon a "Sahib Teri Bandi/Maki Madni" című szám, aminek vezető motívuma egy különleges, pakisztáni gitárdallam.

Disc 2. :

A kettes cd-t  a  "For My Brother" nyitja szolidan és visszafogottan. Valahol a közepe tájékán élénkül fel funkos ritmusokkal, játékos fuvolával és kalandosan jammelő gitárral. Vokált nem sokat hallhatunk benne, max. a szám címét néhányszor ismétlő sorokat : "For My Brother".

Az album egyik leghosszabb száma a "Sonido Alegre". Ez tulajdonképpen egy több, mint 15 perces végeláthatatlan improvizáció. Kiszámíthatatlanul váltakoznak benne a hosszasan kicsavart gitárdallamok és a fuvolával szépített, funk ritmizálású részek. Itt megint megjelenik a latin-amerikai dallamvilág.

A következő, "Joyful Noise" egy érdekes muzsika abból a szempontból, hogy a gitár kezdő hangjai alapvetően indiai jelleget hordoznak magukban, majd később ez szinte teljesen eltünik és helyét a nagyon laza funk témák veszik át, aztán fokozatosan a gospel forgatagában találjuk magunkat.

Aki ismerkedni akar az együttes lemezeivel, annak ez a koncert album a legjobb választás. Az összeválogatott szerzemények egy nagyon tartalmas, változatos szórakozást garantálnak, a hangzás minősége pedig kiváló. Gyönyörűen, tisztán, élénken szól, akárcsak egy stúdióban rögzített lemez. A  dupla  cd-t  egybecsomagolva leszedhetitek  innét !

Disc 1 :
1.Kam-Ma-Lay 8:53
2.Gonna Move 6:29
3.Volunteered Slavery 4:36
4.Sahib Teri Bandi/Maki Madni 15:03
5.Leaving Trunk 4:58
6.I Wish I Knew 5:29
7.Angola 10:12
8.Feel So Bad 7:41
 
Disc 2 :
1.For My Brother 13:28
2.Sonido Alegre 15:15
3.Joyful Noise 11:58
4.So Close, So Far Away 5:52
5.Freddie's Dead 10:20

Diszkográfia:
The Derek Trucks Band (1997)
Out Of The Madness (1998)
Joyful Noise (2002)
Soul Serenade (2003)
Live At Georgia Theatre (2003)
Songlines (2006)
Already Free (2009)
Roadsongs (2010)

Zenészek:
Derek Trucks - guitar
Todd Smallie - bass, vocals
Yonrico Scott - drums, percussion, vocals
Kofi Burbridge - keyboards, flute, vocals
Mike Mattison - lead vocals
Count M'Butu - percussion

THE HOLD STEADY : STAY POSITIVE (2008)

A 2003-ban alakult brooklyn-i csapatnak a Stay Positive a negyedik albuma. Aktualitása miatt ajánlhattam volna most nektek akár a legutóbbi, 2010-es lemezt is, csak én valamiért a 2008-as Stay Positive-et érzem a leginkább közel magamhoz. A 2006-os Boys and Girls in America a fiatalabb korosztálynak is bátran ajánlható, a Stay Positive pedig inkább a harminc közelieknek okozhat kellemes perceket. Ahogy a lemez címe is jelzi : alapvetően optimista hangulatú lemezre kell számítani és attól függetlenül, hogy az előző albumhoz képest itt valamivel több szomorkásabb balladában is részünk lehet, azért ezeknek is megvan a maga sajátságos ígérete valamiféle pozitív változásra. Sőt talán ezek a számok alkotják a lemez leghangulatosabb perceit. Mintha borongós, esős időben betévednél egy fasza kis pub-ba.

Ennek a nagyon jól működő muzsikának a receptje a következő : végy egy adagot a Bruce Springsteen lemezek feelingjéből, majd adj hozzá egy csipetet a Rolling Stones lendületességéből és a 90-es évek slágerpunkjának fiatalosságából(pl.:Bad Religion). Mindezekhez válassz egy érettebb hangú énekest (Springsteen-Nick Cave stílusban) és olyan háttérkórusokat, amik kb. az ír focidrukkerek harsányságával szólalnak meg. A kocsmakórus vokálok mellett az alkoholizálós szövegkörnyezet és a hangulatos, zongorás betétek is gyanúsíthatóak azzal, hogy rájuk aggatták az úgynevezett pub rock kifejezést.

A Stay Positive-ben az a leginkább zseniális, hogy tökéletesen tud egyensúlyozni a mainstream rock és az igényes megszólalású kocsma zene között. Hangszerelés tekintetében sokan megirigyelhetnék azt a fajta zeneiséget és arányosságot, amit itt hallhatunk. Ez utóbbin a különböző hangszerek egyenlő viszonyulását értem. Ezért is nem tudnék innét kiemelni meghatározó szerepű hangszert, az viszont még így is szembetűnő, hogy nagyon odafigyeltek a pofás szólókra, az élvezetes billentyű betétekre és a fogós dallamokra.

Körülbelül egy éve ki akartam már posztolni ezt a lemezt, csak valahogy mindig elmaradt, pedig az egyik nagy kedvencem. Ha jó hangulatomban hallgatom, még jobb kedvem lesz tőle; ha levert állapotban, akkor vígasztal és reményt ad.

Klikkeljetek a borítóra és tegyetek vele ti is egy próbát!

Tracklist:
1. Constructive Summer - 2:56
2. Sequestered in Memphis - 3:33
3. One for the Cutters - 4:41
4. Navy Sheets - 3:23
5. Lord, I'm Discouraged - 5:08
6. Yeah Sapphire - 3:37
7. Both Crosses - 4:35
8. Stay Positive - 2:59
9. Magazines - 3:09
10. Joke About Jamaica - 4:36
11. Slapped Actress - 5:19

Diszkográfia:
Almost Killed Me (2004)
Separation Sunday (2005)
Boys and Girls in America (2006)
Stay Positive (2008)
Heaven Is Whenever (2010)

A lemezen szereplő zenészek:
Craig Finn – guitar, vocals
Tad Kubler – lead guitar
Galen Polivka – bass guitar
Bobby Drake – drums
Franz Nicolay – keyboards, accordion, harmonica