SULA BASSANA : DARK DAYS (2012)
.
A multihangszeres space guru 2010-es, Kosmonauts névre hallgató nagylemeze mindössze azért nem szerepelt még a blogon, mert szinte teljesen elektronikus hangvételűre sikeredett. Ezért aztán nem is nagyon sikerült megbarátkoznom vele, meg nem is igazán illett volna ide. Ennek ellenére bíztam benne, hogy Dark Days címet viselő legújabb albumán visszakanyarodik majd a régebbi lemezek jóféle krautos, jammes, space rock világába, bár a zaklatott borító és lehangoló lemezcím azt engedte sejtetni, hogy ezúttal nem igazán számíthatok lazulós utaztatásra.
Legnagyobb meglepetésemre erre már az első szám élénksége rácáfolt, aztán meg azon pislogtam, hogy az eddigiekben megszokottakhoz képest mennyire '60-as éveket idéző dallamvilág és beat rockos ritmizálás hallható benne, nem beszélve a hippis énekről, ami viszont már kevésbé tetszik. Sebaj, éneklős szám csak ez az egy található a lemezen, szóval innéttől (szinte) instrumentális az egész.
A "Departure" címre hallgató második tétel már szállítja is a várva várt space rock-os fellegekbe menetelést, fuvolával és egyebekkel tarkítva, de nem kevésbé felhők fölé emelő tétel a "Surrealistic Journey" is. Itt már különféle kozmikus szférákba is látogatást teszünk, a nagy mennyiségű orgona szólamok és a wah-wah effektezésű gitártekervények, pedig igen gyakran akaszkodnak egymásba, improvizatívan elszabadulva.
Az igazi katarzist azonban a címadó szám lélektani utazása nyújtja. A vonósokat helyettesítő szinti, a drónolva haladó basszus és a széllel szálló vokál magával ragadóan kapja szárnyaira a hallgatót és utaztatja a totális boldogság beteljesülése felé. Az egymás hegyén-hátán vonagló hangszólamok tusáját persze ennél a szerzeménynél sem ússzuk meg, de ezen már meg sem lepődhetünk.
A régebbi lemezeken is tapasztalható-, ősrégi sc-fi-ket idéző feelinget ezúttal a "Bright Nights" nyitánya hozza, ami húzott-nyúzott, tömény gitárzajolással folytatódik, hogy aztán végül egy világvégét festő doomos témában teljesedjen ki, amolyan elkeseredett, Hawkwind szerű hangulattal. Elég nehéz falat egyébként, de ugyanezt mondhatjuk el az "Arriving Nowhere" című befejező darabról is. Kellemes, lötyögős témái először alattomosan lenyugtatják a kedélyeket és mire észbe kaptunk, már ismeretlen dimenziók kusza rengetegében találjuk magunkat. Szóval ez sem egy felhőtlen kiruccanás, de ezt a szám címe egyébként előre tudatja is velünk: "Sehová Érkezni".
Space Rock rajongóknak erősen ajánlott a lemez végighallgatása, viszont ismerkedéshez elöször a 2009-es The Night-ot ajánlanám, illetve aki szeretne még Sulával készült albumot hallgatni, annak célszerű a Zone Six, a Weltraumstaunen, az Interkosmos, a Südstern 44, vagy az Electric Moon kiadványaival is megismerkedni.
.
Tracklist:
1. Underground 09:39
2. Departure 06:00
3. Surrealistic Journey 20:17
4. Dark Days 09:05
5. Bright Nights 09:46
6. Arriving Nowhere 16:46
.
.
A lemezen közreműködnek:
Dave Schmidt (Sula Bassana) : gitár, basszusgitár, dobok, fuvola, mellotron, szintetizátorok, orgonák, elektronikus hangok, effektek...stb
Pablo Carneval : dobok a Surrealistic Journey és a Bright Nights című számokban
David Henriksson (The Movements) : ének az Underground című számban
Komet Lulu (Electric Moon) : borító elkészítése
.
.
%20(EP)%20cover.jpg)
.jpg)
