2010. november 19. 18:31 - joshibarat

Hóldkórosok társasága

 

ELECTRIC MOON : LUNATICS (2010)

 

 

Mindig hatalmas lázban vagyok, ha egy Dave Schmidt (Sula) közreműködésével készült lemezt találok. Az Electric Moon nevű német formáció esetében Pablo Carneval dobossal és Komet Lulu basszusgitárossal szövetkezve hozott létre elme csúsztató, kábulatba ejtő muzsikákat. Pablo Carnevalt az ugyancsak Sulával készült Interkosmos lemezről ismerhetitek, a Komet Lulu nevű csajszi pedig a Zone Six lemezein játszik. Ő egyébként nem csak az Electric Moon borítóját festette saját kezűleg, hanem még jó néhány hasonszőrű kiadványhoz nyújtott grafikai segítséget rajzaival. Ezekről a munkákról egyébként  találhattok videót is  a csaj myspace oldalán.


A lemezről pár mondatban:

 

1. Gefährliche Planetengirls :
Az első szám repetitív alapjaira a gitár szabad folyású improvizációi érkeznek lassanként, majd kis idő elteltével a nosztalgikus, hippis hammond is becsatlakozik a furfangos játékosságba. Ezek után persze nem nehéz kitalálni, hogy jól össze is akaszkodnak egymással. Fasza hangulatot alkotnak még ráadásként a gyakran jelentkező csodálkozós kiállások, melyekben a gitár és hammond visszhangosított párbeszéde a főszereplő. Ez egy rohadtul élvezetes, elszállítós és egyben kellemesen hipnotizáló muzsika.


2. Lunatic:
Lassabb ritmizálású, magányosabb érzetet keltő lebegés, zizegősre torzított, zajos gitárral és világűrben tévelygő hangulattal. Persze ez is nagyon repetitív jellegű.


3. Brain Eaters:
Kissé korszerűbb a hangvétele mint az előző két számnak. Remegő, éterbe visszhangzó gitárhangjai desert rockos és űrös feelinget is hoznak egyszerre. Ezt a kozmikus feelinget leginkább a drasztikus hangszertorzításoknak és effektezéseknek köszönheti. Súlyosan trippeltető, világűrbe csúsztató agyasság.


4. Hotel Hell:
Kellemes pihenő az előző kálvária után. Fáradt férfi+női ének, lebegő hammond, légies billentyűszellők, visszhangosan klaffogó, könnyed dob. Elejétől végéig egy delejes éjszakai séta.


5. Moon Love:
A 23 perces játékidő miatt azt hihetnénk, hogy több kisebb sztoriból áll, de valójában nagyjából három részre osztható:


I. Nyugalmi állapotban ringatózunk egy fantáziavilág sötét tengerén, miközben furcsa női hang suttogása hipnotizál.


II. Közeledik a vihar és egyre jobban sodródunk egy veszélyes, kaotikus örvény felé. Felfokozódik a hangulat és miután magával ránt minket az örvény, valami csoda folytán a hasonlóan sötét világűrben találjuk magunkat.


III. Megint lecsillapodnak a kedélyek és mi csak lebegünk az ismeretlenbe. Ismét megjelenik a suttogó női hang,az utazás végén pedig beleszenderedünk a nyugalmas öntudatlanság állapotába.



Kurvajó lemez, ami az általam sokszor emlegetett uraknak természetesen kötelező.

 

Akinek inge, vegye magára !




Tracklist:
1. Gefährliche Planetengirls (12:29)
2. Lunatic (11:46)
3. Brain Eaters (19:09)
4. Hotel Hell (5:30)
5. Moon Love (23:00)

 

 

Tagok:
Pablo Carneval (Interkosmos) : drums
Sula Bassana (nem fér ide) : guitars, organ, voice
Komet Lulu (Zone Six) : bass, voice

 

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://themotherroad.blog.hu/api/trackback/id/tr542459842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemtombaje 2010.11.20. 15:52:19

Ez kurvajó,-shi!
Jobban tetszenek Sula munkái ott ahol közreműködik,mint a szólólemezei.
Köszönöm szépen.

wovbagger 2010.11.21. 08:36:10

nagyszerű! köszönöm szépen!

bloody holly 2011.01.24. 00:55:45

Most ert el hozzam ez az album
Lenyugozo, nem is tudom miert vesztegetem az idom masfele zenek hallgatasara...

wovbagger 2011.04.15. 16:23:36

Joshi bácsi! posztoltam az új lemezt.
süti beállítások módosítása