A német - osztrák illetőségű Electric Moon 2010-es lemeze (Lunatics) máig az egyik kedvencem kraut/space rock témakörön belül, viszont a 2011-es Inferno című albumot (leginkább az 54 perces második szám miatt) még nem volt türelmem végighallgatni. Szégyenlem is miatta a pofám, úgyhogy a napokban majd nekiülök és behozom a lemaradást, főleg, hogy jó néhány oldalon toplistás volt a tavalyi évben. Azt már viszont talán kevesebben tudják, hogy 2011-ben kiadtak egy másik LP-t is, aminek Doomsday Machine a címe.

ELECTRIC MOON : DOOMSDAY MACHINE

Az 5 számos album gitártémáit és billentyűs betéteit ezúttal is az általam istenített multihangszeres Dave Schmidt, másnéven Sula Bassana játszotta fel, társai pedig most is ugyanazok voltak : basszusgitáron, illetve vokális részről Komet Lulu - akinek rengeteg pszichedelikus kiadvány borítóját is köszönhetjük - , ütőshangszereken pedig Pablo Carneval, aki meg ugyanúgy ismerős lehet egyéb space/kraut rock lemezekről.

Valaki egyszer azt írta itt egy kommentben, hogy jobban sikerültek azok a lemezek, amelyeken Sula vendégszerepel, mint a Sula Bassana néven szereplőek. Hát a fene se tudja, de az tény, hogy a saját lemezein sokszor túl nagy szerephez jutnak az elektronikus hangok. Az Electric Moon ezen albumán is találhatunk Sula által tenyésztett effekteket és különféle loopokat, amiket nagyszerű érzékkel illesztett a zenei kompozíciók megfelelő szakaszaihoz, viszont itt ezek kizárólag kiegészítőként szerepelnek.

1. Doomsday Machine :
Az első szám egy címéhez méltóan súlyos muzsika, a Lunatics album után nem is igazán voltam erre felkészülve. Mélyre hangolt, torz basszus, elszállós, több szólamban visszhangzó férfi ének (nem tudtam kideríteni kinek a hangja), könyörtelenül kozmoszba csavaró, széteffektelt gitárok. Borult pszichedelikus doom, ami keményen leradírozza az agyad. Az Ufomammut, vagy az Electric Wizzard kedvelőinek biztosan be fog jönni. 11:35 körül van egy nagy kiállás, majd 12:40-től valami durva kozmikus szférában ragadunk mindenféle zaj meg suttogás társaságában. Ha este hallgatod, tuti, hogy magad alá fosol. Aztán úgy 16:25 körül visszajön a gyászmenet és folytatódik a kiállás előtti borulat.

2. Kleiner Knaller :
Az előző szám után kifejezetten befogadható darab, amit szépen, fokozatosan kergetnek a forgatagba. Kellemes légkört teremtő gitárdallamokkal indít, majd jön rá egy fasza dobtéma + mormogó basszus, aztán beindul egy nagyon feelinges space rock járat. Valami ilyesmit vártam eleve.

3. Spaceman :
Jóval zajosabb és tekergőbb, mint a második szám, durvábban el is szállítja az embert. Tényleg csak a felkészültebbeknek való, mert irtózatosan pszichedelikus. Fokozódó ütemei, hullámokban csavarodó, mindenfelé szétnyúló gitárjai könyörtelenül hajszolják a hallgatót a világűr legtávolabbi szegletébe, a monologizáló, visszhangos női hangok (Komet Lulu) pedig teljesen belemásznak a fejedbe. Nagyon odabasz.

4. Stardust Service :
A Spaceman tébolya után muszáj voltam tartani egy kis szünetet, aztán folyt köv. Gondoltam majd itt adnak egy kis pihenőt, de nem. Rögtön bele a közepébe, jó zajosan és csavarodottan, a basszust meg külön kiemelném, mert kurvajól szól. Kb. a 3-ik perc után megérkezik az általam várt pihenő, suttogások és egyéb sejtelmes hatású dolgok kiséretében. Elég sötét, settenkedő tétel, amiben a basszus szépen vissza is jön megbizsergetni a szívet, aztán együtt csavarodik fuzzolva a gitárral. Hát ez sem egy sétagalopp, elég súlyos zene. 10:55 tájékán megint egy lebegős kiállás, amit szavakba sem tudok foglalni. Totális súlytalanság. Eddigre már annyira a hatása alá kerülsz a betépett atmoszférának, hogy hihetetlen. Aztán az egészre basszus vissza, ütemek vissza, gitárhang vissza, rezegő vokál vissza és haladunk a sötét űrben a forgatagszerű katarzis irányába. Hát ez a szám se piskóta.

5. Feigenmonolog :
Az utolsó számot talán úgy tudnám leginkább jellemezni, hogy a Black Sabbath az űrben jammel a Hawkwind társaságában, irdatlanul betépve. A kedvencem természetesen a 10-ik perctől érkező, kellemesen ellazító lebegtetés. Kellett már ez régen. Finoman mormogó, duruzsoló basszus, átszellemítő gitármelódiákkal, amelyek kb. másfél perc után fellázadnak és nagyjából 13:42-ig agyalnak, aztán megint engednek szépen szállingózni (szerencsére most kicsit hosszabb ideig), majd valahol a 17-ik perctől indul tovább a kozmoszbéli járat a végkifejletig fokozva.


Hát azt hiszem, hogy ekkora lelki hatású és ilyen súlyos space rock albumot már régen hallottam. Még egy órával a lemez hallgatása után is egészen a hatása alatt voltam! Egyszerűen kivégzett.


A Nasoni Records-nál 26 euróért a 400 kópiára limitált bakelit mellé kapsz egy posztert is, ha pedig a cd-re lenne szükséged, akkor Sula saját kiadójától, a Sulatron Records-tól 15 euróért tudod beszerezni, amihez 12 oldalas booklet is jár. Ebben egyébként különféle művészi grafikákat is találsz minden egyes számhoz. Akit egyéb lehetőségek érdekelnek, az kommentben jelezze. Remélem mindenki érti miről van szó.

Tracklist:
1. Doomsday Machine (19:36)
2. Kleiner Knaller (5:16)
3. Spaceman (13:15)
4. Stardust Service (19:42)
5. Feigenmonolog (21:44)

Zenészek:
Sula Bassana - gitár, effektek, billentyűs hangszerek
Komet Lulu - basszusgitár, ének
Pablo Carneval - dobok, ütőshangszerek
Alex - dob a Doomsday Machine c. számnál