Több ízben is említettem már itt, hogy hangulatomtól függően nem mindig ragaszkodom a vokálos zenékhez, szóval rendszeresen hallgatok instrumentális albumokat is. Ha konkrétan kéne kedvencet választanom ilyen jellegű albumok közül, akkor pedig egyértelműen a svéd Plankton lemezeit jelölném meg. Legutóbbi albumuk 2013 Novemberében jött ki a Grooveyard Records jóvoltából, nekem viszont csak nemrég sikerült rábukkannom. A banda előző anyagairól már írtam régebben, úgyhogy ez sem hiányozhat a blogról.

A stockholmi csapat 1998-as megalakulása óta ugyanabból az öt tagból áll, név szerint Emil Fredholme gitáros, Christian Neppenström gitáros, Sebastian Sippola dobos, Lars Normalm kiegészítő perkussziós és Tomas Thorberg basszusgitáros. Ők így öten nem kis technikai tudással rendelkeznek a maguk hangszerén, a legfőbb erényük viszont az arányos összjáték, illetve az a rendkívüli tehetség, ami a kompozíciók megírásában mutatkozik. Tényleg csak a régi nagyokhoz tudom hasonlítani ezt a zenei alázatot és muzikalitást. Nem tudom hány mai együttest kéne ahhoz összetoborozni, hogy annyi emlékezetes gitármelódia szülessen, mint amennyit ez a formáció egyetlen albumon belül fel szokott sorakoztatni.

’70-es éveket idéző klasszikus rock, feelinges jammekbe fajuló blues, felszabadult funk, vagy ködfátyolban ábrándozó pszichedelia ugyanolyan ösztönös természetességgel árad a muzsikáikból, mint a letisztultabb, progressive rockos dallamvilág. Ezek a stílusok szépen egymáshoz fűzve, egymást kiegészítve tűnnek fel az egyes szerzeményekben, egy teljesen egységes hangzásba olvasztva. Lezser basszus riffeket hallhatunk, élőhatású dobtémákkal (kiegészítő ütőhangszerekkel gazdagítva), amit hol precízen megszerkesztett, hol improvizatívnak ható szólóhegyek tarkítanak, a koronát pedig a védjegyszerűen megszólaló ikergitáros harmóniák teszik fel az egészre.

A svéd csapat a hangulatos atmoszférára is nagy hangsúlyt fektet, legalábbis nagyon hatásosan utaztatják vissza a hallgatót a 70-es évek nosztalgikus világába. Egymás után jönnek a jobbnál-jobb múltidézős témák, emlékeztetve olyanokra, mint pl. a Wishbone Ash, a Mahagony Rush, Frank Marino, a Mountain, a The Jimi Hendrix Experience, a Sweet, a Led Zeppelin, vagy a Thin Lizzy...

… és akkor most nézzük mire számíthatunk a legutóbbi, 2013-as keltezésű lemezükön :

A hatodik Plankton kiadvány borítója, akárcsak az előző, Ocean Tales esetében elég megtévesztő lehet a tartalmat illetően, itt ugyanis ugyanazt az ezer közül is felismerhető hangzást kapjuk, amit már megszokhattunk tőlük. Sosem árultak zsákbamacskát és most sem teszik, úgyhogy attól sem kell tartani, hogy esetleg modernebb, kísérletezősebb irányba fordultak.

Végighallgatva az albumot kiderül, hogy ismét egy tartalmas, kalandos utazást kaptunk, amiben azért van néhány érdekesebb állomás is. Nekem ilyen volt az üdítően játékos Human Bait, ahol a gitárnak néhol olyan hangzása van, mintha hegedű szólna, illetve az ünnepélyes nyitányú Let The Games Begin, amiben Thin Lizzys folkosság, akusztikus betétek és vagányabb riff ugyanúgy megtalálható. A Tjelvar ugyancsak a folk színezetű dallamai miatt jön be nagyon, de fasza muzsika a Strange Harvest című darab is, aminek pihenős szakaszáról a dán Causa Sui pszichedelikus lebegtetései jutnak eszembe.

A patinás gitártémákkal ellátott, Zeppelines lüktetésű Sound Machine-t is érdemes még kiemelni, illetve az As Crows Fly-t, ami nem csupán címében, de hangulatában is megkínálja a hallgatót jóleső szabadság érzettel.

Tovább nem is jellemezném az egyes számokat, ha az eddigi lemezeik tetszettek, akkor ez is nagyon be fog jönni.

Ha valaki még nem ismerné az együttes munkásságát, annak nehéz lenne kezdésként albumot választanom. Én a letisztultabb hangzású Ocean Tales lemezzel szerettem meg a zenéjüket még 2009-ben, aztán jött a Humble Colossus, majd egy jó darabig a füstösebb, lazább hangulatú Rare Tracks volt az etalon. Pár héttel ezelőtt a mozgalmas debüt albumra kattantam rá nagyon, most pedig a 3-as számot viselő lemezük a kedvencem. Szóval bátran lehet kezdeni bármelyikkel, akár ezzel az újjal is.

Traclkist:

1. Who's There?

2. A Strange Harvest

3. No Stone Unturned

4. Man Overboard

5. Sound Machine

6. Eternal Nothingness

7. Let The Games Begin

8. As Crows Fly

9. Tjelvar

10. Human Bait

11. Glam Cat

12. Mon Dieu!

Diszkográfia:

2002 Plankton

2004 Humble Colossus

2006 Plankton 3

2006 Rare Tracks 1998-2005  

2009 Ocean Tales

2013 Meanwhile, Downstairs

Tagok:

Emil Fredholme - gitár

Christian Neppenström - gitár

Sebastian Sippola - dobok

Lars Normalm - kiegészítő perkussziók

Tomas Thorberg - basszusgitár