A '90-ben alakult kanadai együttes második albuma (Splendor Solis) az egyik nagy kedvencem, bár a Seven Circles c. albumukat is rengeteget hallgattam. Lemezeiken a progresszív rock, a blues, a grunge, a hard rock, meg a fene se tudja mennyi műfaj vegyül a keleties, Perzsa hangulattal, plusz egy rendkívül kifejező dallamokat alkotó énekes a frontember. Az ő orgánumát  egyébként leginkább Mark Laneganhoz (Screaming Trees) tudnám hasonlítani.

Kíváncsi voltam, mivel rukkoltak elő 10 (!) év kihagyás után, de meg kell hogy mondjam, nem csalódtam, sőt. Szenvedély, delejes hangulatok és változatosság. Ezekkel a kifejezésekkel tudnám leginkább jellemezni az egész lemezt.

A pattogósan tördelt ritmikájú felvezető szám már kapásból eltér attól, ami átlagosnak lenne mondható. A '90-es évek hangulata, a bluesos szólamok és a felszabadultság jellemzik ezt a muzsikát. Jeff Martin elszállós énektémája pedig rögtön magával visz.

A kettes trekk már jóval visszafogottabb hangvételű zene. Martin hipnotikusabb dallamai itt szépen előtérbe is kerülnek, a harmadik szerzeménynél pedig már a gitár is ezt a jelleget hozza. A gitárbetétek egyébként mindhárom tételnél különlegesek és rendkívül egyéniek.

A következő szám ("The Maker") erősen idézi a korai lemezek hangulatát. Átszellemítő,  megérintő, elvarázsolt muzsika.

A „Black Roses” című ötödik szám elektromos gitármelódiái és akusztikus betétei (plusz a hammond háttérlebegése) különösen szépek. Elrepítenek valamiféle képzeletbeli tengerpartra, vagy a fene se tudja milyen zavartalan helyre. Itt éreztem először azt, hogy a Splendor Solis című album óta nem hallottam ilyen hangulatos Tea Party lemezt.

A hatodik, "Brazil" című trekknél az járt a fejemben, hogy ez az énekes milyen bensőséges légkört tud teremteni a dallamaival, a hangszínével és a különleges gitárjátékával egyaránt. Jeff Martin egyértelműen a motorját képezi ennek a klasszikusokhoz mérhető együttesnek.

A hetedik szám ("The 11th Hour") a régi albumok orientális légkörét hozza, aztán egy elektromos effektezésű tétel után az album kakukktojása következik. Ez a r'n'roll feeling elég szokatlan a csapattól, de valamiért mégis bejön, viszont a "Waters On Fire" című tizedik szám nagyon is illik az életművükbe. A szellős hangvételű gitárszólam és a patinás dobalap jóleső elégedettségérzetet, pozitív hangulatokat kelt az emberben. A dobos (Jeff Burrows) egyébként akkora ásznak számít a zenész szakmában, hogy 2005-ben a Rush két tagja, Geddy Lee és Alex Lifeson össze is állt vele zenélni a Big Dirty Band nevű projekt erejéig. És ha már itt tartunk, a Tea Party harmadik tagja, Stuart Chatwood sem akármilyen muzsikus, ő alkotta meg pl. a Prince Of Persia című video játék sorozat betétzenéit. 

A címadó szám az atmoszférikus légkör miatt néha olyan, mintha valami Jean Michell Jarre lemezt hallgatnék, aztán megint csak lesek. Olyan felemelő érzéseket csal ki az emberből ez az egyedülálló dallamérzékkel megáldott énekes, hogy elképesztő. Az album instrumentális zárása meg tényleg elférne bármelyik Jarre lemezen. Kifejezetten szép levezető.

Hát nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lemezzel fognak előrukkolni ennyi év hallgatás után. Úgy látszik van még itt bőven fantázia, spiritusz és alkotóerő. Az együttes kedvelői biztosan nem fognak csalódni benne, az meg eleve beszarás, hogy Jeff Martin hangja szinte mit sem kopott több, mint 10 év elteltével. 

Végighallgatva nekem ez a 2014-es év talán legfontosabb kiadványa. Rengetegszer meg fogom hallgatni, ha meg esetleg hozzánk is eljönnének koncertezni, biztosan ott lennék az első sorokban. 

Tracklist:

1. "The L.O.C" 4:14  

2. "The Black Sea" 3:59

3. "Cypher" 3:58

4. "The Maker" 4:11

5. "Black Roses" 5:29

6. "Brazil" 4:44

7. "The 11th Hour" 4:59

8. "Submission" 3:54

9. "The Cass Corridor" 2:41

10. "Water's On Fire" 4:45

11. "The Ocean At the End" 8:37

12. "Into the Unknown" 5:02 - 

Diszkográfia:

The Tea Party (1991)

Capitol Records Demo (1992)

Splendor Solis (1993)

The Edges of Twilight (1995)

Alhambra (EP) (1996)

Transmission (1997)

Triptych (1999)

Tangents: The Tea Party Collection (2000)

The Interzone Mantras (2001)

Seven Circles (2004)

Live From Australia (2012)

The Ocean at the End (2014)

Tagok:

Jeff Martin – vocals, guitar, sitar, sarod, oud, banjo, mandolin, dumbek, hurdy-gurdy, esraj, percussion, theremin

Stuart Chatwood – bass guitar, guitar, keyboard instruments, harmonium, percussion, mandolin, tambura, cello, lap steel guitar, bass pedals

Jeff Burrows – drum kit, percussion, djembe, goblet drums, tabla