Dirty Rock témakörön belül még ma is ez a brit csapat számít az egyik legfontosabb névnek, attól függetlenül, hogy ’88-ban megjelent ütős debütáló lemezük után rengeteget vesztettek népszerűségükből. Gyakorlatilag ennek az egy lemeznek köszönhetik rövid ideig tartó sztárságukat, illetve volt még néhány másik tényező is, ami közrejátszott a sikerben…

Egyrészt rendkívül élénk módon tálalták csajozós, bulizós, pimasz muzsikájukat, ráadásul nagyon jó dalszerzői vénával rendelkeztek, szóval igazi slágergyárosok voltak. A másik nem elhanyagolható dolog, hogy a ’80-as évek vége felé együtt turnéztak Alice Cooperrel, így a nagyobb tömegek is megismerkedhettek a zenéjükkel. A fellépések során a csapat frontembere összehaverkodott Alice Cooperrel, akinek feltünt, hogy ez a fiatal énekes rendkívül frappáns dalszövegeket tud költeni. Ez többek között azt eredményezte, hogy Cooper felkérte őt több dalának megírásához is. Érdekesség még a bandával kapcsolatban, hogy ’89 környékén Zodiék népszerűsége a Guns’N Roses-éval vetekedett, nem is hiába tartották ekkor mindkét bandát a Sleaze Rock zászlóvivőjének. Ha még legalább két albumon tudták volna hozni bemutatkozó lemezük színvonalát, akkor ma biztosan többen ismernék a nevüket. Kishazánk Sex Action nevű csapatára így is nagy hatást gyakoroltak, a magyar együttes tagjai nem egyszer említik meg még a mai napig is különböző internetes interjúkban a Zodiac Mindwarpot, mint inspiráló tényezőt.

A Zodiac Mindwarp elnevezés valójában az énekes-frontember művésznevét takarja, aki amellett, hogy a műfaj ikonikus alakjává vált, - leginkább kicsapongó stílusáról volt hírhedt, na meg szexista dalszövegeiről, amiket egyébként kizárólag a provokatív humor eszközeként használt.

’85-ös megalakulásuk óta ez idáig 8 nagylemezt adtak ki, ezek közül is főleg a már említett "Tatooed Beat Messiah" című munkájukat istenítik igazán a mocskos-rock hívei. Nem is hiába. Azon kevés rock lemezek egyikéről van szó, amin nincsenek töltelék számok, élénk hangulatának köszönhetően pedig végig fenntartja a figyelmet a hallgatóban. Tempós dirty slágerekkel pakolták tele, felszabadult refrénekkel és dallamos gitárszólókkal. Ekkor még két gitárosuk volt, szóval jó néhány hangulatos ikerszóló is színesítette a dalokat.

Személyes kedvencem az albumról a Prime Mover, ami talán a legismertebb számuk, illetve másik négy hasonlóan ütős muzsika, a Backseat Education, a Spasm Gang, a Tatooed Beat Messiah és a Driving On Holy Gasoline.

A party rockos első lemez után 1991-ben kiadták Hoodlum Thunder című albumukat, ami már kevésbé volt sikeres, főleg hogy sajnos rettentően szintetikus hangzásúra sikerült. Szerény véleményem szerint teljesen el lett baszarintva és ugyanitt elnézést is kérnék azoktól, akik esetleg kedvelik a csapat ezen lemezét, sőt lapozzunk is tovább. A ’94-ben kiadott, One More Knife-nak sem volt egetverő sikere, pedig szerintem az egy egészen jó album lett, attól függetlenül, hogy eléggé szigorú hangvételű számok vannak rajta. Ezen nyoma sincs annak a fiatalos, friss vehemenciának, ami az első albumot jellemezte, viszont jó kis zakatolós riffeket hallhatunk rajta. A ’90-es évek zenei változásai egyébként elég erőteljesen hatottak a lemez hangzására.

Aztán sok év hallgatás után 2002-ben volt egy fasza visszatérő lemezük  (I Am Rock), illetve ezt követően is voltak még jó húzásaik. A 2003-as Weapons Of Mass Destruction és a 2005-ben kiadott Rock Savage pl. kifejezetten hallgatható volt, viszont nálam a legutóbbi albumuk viszi leginkább a pálmát. Szerintem a Tatooed Beat Messiah óta nem rukkoltak elő ilyen erős repertoárral, bár azt hozzáteszem, hogy ez már egy merőben más hangzás. Erről a 2010-es lemezről írnék is egy kicsit bővebben :

A We Are Volsung című album jóval keményebb, nyersebb  hangzású, mint a csapat bármelyik eddigi lemeze, de nekem talán pont ez miatt tetszik nagyon. A Stark Von Obern c. szám irdatlanul mocskos hangulatú, gonosz döggel nyitja a lemezt, de a következő, címadó szerzemény is egy igazi szörnyeteg. Egy nagyon eltalált szaggatott riffre épül, amihez kapunk még egy fasza csordarefrént is. Aztán jön néhány lazább szerzemény :

A We Ride egy rock ’n’ rollos beütésű muzsika, de persze ebben is van kosz rendesen. A Tree Rider című negyedik szám borostás, keménykötésű muzsikája után pedig három felszabadultabb szerzemény következik : White Thrash, Don’t Touch My Guitar, Lucille. Az utóbbi kicsit emlékeztet az atlantai Nashville Pussy számaira, a karakán Die Pretty után meg olyan zenét raktak, hogy beszarok. A Key To Your Heart c. szám stoner rockos riffje ugyanis simán elférne a Down, vagy a Black Label Society valamelyik lemezén. Zárásként végül egy igazi gonosztevő adja meg a kegyelemdöfést : a slide gitárral kiegészített, súlyosan vonszolt Kill a Mockinbird az album talán legszennyesebb mocsadékja.

Az első lemezhez képest ez már szinte olyan, mintha nem is ugyanaz az együttes készítette volna. Itt már az emléke sincs felszabadult party rocknak. Ez egy marconább, gonoszabb Zodi, ami ettől függetlenül is nagyon fasza. Ilyen pofás szaggatott riffeket legalábbis már régen hallottam, ráadásul a refrének is nagyon el lettek találva. Igaz, hogy az eredeti felállásból már csak a frontember és a gitáros (Cobalt Stargazer) játszik a lemezen, de a 2005-ben hozzájuk csatlakozó basszeros, Jack Shitt (hatalmas riffeket gyárt a faszi), illetve Bruno "The Cat" Aqua nevet viselő dobosuk is tökéletesen megállja a helyét.

Akik szeretik az igazán mocskos, szennyes hangulatú zenéket, mint pl. a Godspeed, vagy az Orange Goblin, azoknak szerintem ez is nagyon be fog jönni, aki pedig ismeri a Tatooed Beat Messiah című alaplemezüket, az semmiképpen se akarja ahhoz hasonlítgatni. Az a busz már elment.