2010. május 13. 23:00 - joshibarat

Megint Sula.

Zone Six : Any Noise Is Intended

 

  

Ezt a 2003-as lemezt nemrég találtam egy külföldi blogon miközben pont Space Rock-ra vadászgattam. A Sula diszkográfia kapcsán már felmerült a nevük, de akkoriban nem találtam tőlük albumot sehol. Az Any Noise is intented-en kívül egyébként most sem, de azért igyekszem pótolni a többi lemezüket is. Ahogy a honlapjukon néztem koncertalbumból pl. baszottsokat adtak ki. A lényeg pedig, hogy a lassan kultfigurának számító Dave Schmidt (Sula) basszusgitározik az összes albumukon, illetve ő hozta létre a bandát Hans-Peter Ringholzal, még 1997-ben. '98-ban ki is adták első nagylemezüket Zone Six címmel, 2003-ban az Any Noise is intented-et, 2004-ben a Psychedelic Scriptured című lemezt, 2007-ben pedig a 10 Years Of Aural Psychedelic Yourneys című válogatásalbumot.

Nézzük röviden az Any Noise is intented albumot, amiről mondanom se kell, hogy magas színvonalú, változatos, összetett, mindenféle kütyükkel és effektekkel bolondított űrjammet hallhatunk rajta. Kurvahosszú, néhol lassan kibontakozó, szétzajolt katarzisba fejlődő űrutazásra invitálják a hallgatót és még ahhoz sem szívbajosak, hogy kapásból egy 20 perc feletti számmal kezdjék a lemezt. Ami engem leginkább leültetett és megfogott az az utolsó három szám volt :

"Psss..." : Kozmoszban leledző, retro-elektro-fém szintihangokkal megtűzdelt elvontság, aminek a második felére valami furcsa bolygó dzsungelébe érkezünk. Ezen a helyen lágyabb fuvola és különböző ismeretlen eredetű elektronikus állatok hangjai fogadnak minket. 

"Bauchfellhavarie" : Hihetetlen módon széteffektezett és széttorzított emberi hangokból áll, amelyek egyrészt megdöbbentőek, másrészt beröhögtetőek. Agybeteg teljesen. 

"The Gotthun" : alapja egy akusztikus gitárdallam és egy mélyen fortyogó szintetizátor kettőse. Felfelé haladó, de valahogy letargikus hangulatban tartó dallama után lecsendesül az egész és a (nyilván alaposan betépett) zenészek infantilis röhögéseivel, ökörködésével zárul.

Akinek bejött a Weltraumstaunen,vagy a Psychedelic Avengers, annak nem szabad kihagynia ezt a lemezt sem!
 


      Tracklist:       
1. Score Track  20:01
2. Any Noise is Intended 14:32
3. Psss...... 09:45
4. Bauchfellhavarie 04:54
5. The Gotthun 06:42

Közreműködő zenészek:
Claus Bühler /-drums
Dave Schmidt - spacebass
Hans-Peter Ringholz - guitar
Martin Schorn - synthy
Rusty Viltz - keyboards

Honlap : http://www.zonesix.de/

Myspace : http://www.myspace.com/zonesixtrance

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://themotherroad.blog.hu/api/trackback/id/tr682001529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemtombaje 2010.05.14. 11:43:01

Megvannak a zone six-ek, majd feltolom Joshi úr...meglepő fejlemény...

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2010.05.19. 22:40:09

@nemtombaje: Az fasza lenne Baje úr,majd dobd már át lécci msn-en.
süti beállítások módosítása