2009. február 13. 14:24 - joshibarat

Irány a krimó!

RAGING SLAB : THE DEALER

 

qq7-1.JPG

A kultikus együttes 1983-ban alakult az USA-ban, első lemezüket pedig ’87-ben adták ki Assmaster címmel egy punk zenekarokkal foglalkozó kiadó szárnyai alatt. Később átszerződtek az RCA-hoz és innét nagyjából az jellemző a csapat életére, hogy ki-be mászkáltak a bandába olyan hírhedt zenészek, mint : Jack Irons (Red Hot Chilli Peppers), Phil Ondic (Black Label Society), Dale Crover (Nirvana), vagy Bob Pantella (Monster Magnet). A legtöbben az 1989-ben készült, második albumot tartják az együttes legsikeresebb alkotásának. Jó kis dinamikus, élénk suthern rock muzsikák hallhatóak rajta, amik mára egytől-egyig klasszikusnak számítanak. Az ezt követő lemezeiken egyre több kicsavart szólamot és disszharmónikus dallamot csempésztek dalaikba, bár ettől függetlenül is elmondható róluk, hogy rossz albumot még nem adtak ki a kezeik közül. Ajánlóm tárgyát, a 2001-es The Dealer-t, közel 6 éves szünet után adták ki a Tee Pee Recordsnál.

A lemezen rendesen hallatszik az alkotói szabadság : a csapattól jól megszokott boogie rockon kívül rengeteg szétcsúszott, elszállós dolgot is összehoztak. A ”Roadless rider” effektezett gitárhangjában például akkora pszichedelia van, hogy ilyen furcsa effektet még nem is nagyon hallottam. Kiemelném még a bulizós, kocsma rákkendroll ”Too bad”-et, a repetitív riffelésű ”Thats allright”-ot, a harsány ”Bite the lightning”-ot (csak éld túl a végén a szétszedős szólót) és a lemez végén lévő Sabbathos, wah-wah effektes  ”Good mornin’lil’schoolboy”-t. Az albumon egyébként rengeteg játékos riffel, Hendrixes, jammes szólóval találkozhatunk, szóval kifejezetten élvezetes hallgatni való..

Az egyik legzüllöttebb és legfurcsább lemez a stíluson belül, sőt szerintem egynémely stoner bandának is becsületére válna az a rendkívüli módon szétfüstölt, elszállt hangulat, ami itt uralkodik. Nem érdemes kihagyni!

 

Tracklist :
01. Here Lies
02. Sir Lord Ford / When Electricity Came To Arkansas
03. Double Wide
04. Real Good Time
05. Too Bad
06. Chasin the Dragon
07. Flap Your Boogie Flap
08. That's Alright
09. Ballad of Truly Mae, The
10. Bite the Lightning
11. I Don't Know You
12. Roadless Rider
13. See Through You, (What I)
14. I Saw the Light
15. That Ain't What I Meant
16. Good Mornin' Lil' Schoolboy

 

Tagság a The Dealer idején :

Greg Strzempka – gitár, ének

Elyse Steinman – slide gitár

Alec Morton – basszus gitár

Rob Cournoyer – dobok

Dale Crover - dobok (tr1.)

Phil Ondich - dobok (tr4.,tr9.)

 

 

Diszkográfia :

Assmaster 1987 

Raging Slab 1989 

From a Southern Space 1991 

Freeburden 1992 

Black Belt in Boogie 1995 

Sing Monkey, Sing!  1996 

The Dealer  2001 

Pronounced ēat-shït)  2002 

Címkék: raging slab
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://themotherroad.blog.hu/api/trackback/id/tr13941061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása