2010. február 03. 23:01 - joshibarat

A feledés emléke

LETHE : MNEMOSYNE (2009)

 

Lethe a görög mitológia alvilágának azon folyója, aminek segítségével a holt lelkek elfeledhetik evilági életük emlékét. Kontrasztként pedig az emlékezés istennőjének, Mnemosyne-nek a nevét választotta debütáló lemeze címeként ez a Lethe névre keresztelt amerikai brigád. Az album legerősebb pillérei a dinamikus hangzás, a komplex, technikás témázgatások és az agyalósabb fajta stoneriffek. Annak ellenére, hogy vokál nélkül is szerethető lehet sokak számára, szerintem megérdemelne egy erős torkú énekest ez a zene. Elég szembetűnő ennek hiánya pl.: a Baroness-re emlékeztető címadódal második percénél lévő kiállásnál.  Ez a rész szinte könyörög a vokálért, de még sorolhatnám, ha nem lennék most ilyen lusta.  A másik dolog, amit érdemes megemlíteni, hogy a Baroness párhuzamnak köszönhetően a kábult, sivatagi csellengésen kívül Post Rockos és Progresszív Metálos elemeket, dallamokat is beleszőnek zenéjükbe. Nekem kifejezetten szimpatikus ez a fajta stílus-kotyvasztás.

Fasza kis lemez és elég élvezetes hallgatnivaló, de azért nem lenne rossz, ha következő lemezüket már énekessel rögzítenék.

 
Tracklist:
1.Mother Milk Eyes (06:09)   
2.New Queens (08:07)   
3.Mnemosyne (12:14)   
4.Open Harvest (09:27)   
5.Therefore Let Us Feed the Beast (08:51)
 

Címkék: mnemosyne
5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://themotherroad.blog.hu/api/trackback/id/tr691728114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wovbagger 2010.02.05. 16:12:11

a két görög név helyes magyar írásmódja: léthé illetve mnemoszüné. a lethe/mnemosyne páros az angolra átírt alakok.
ha már nevekkel dobálózunk, akkor "idézni csak pontosan, csak szépen..." :O)

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2010.02.06. 07:31:36

Julius Verne=Verne Gyula.Gondolom inkább ezt akartad írni a magyar helyett:Mnemöszüné=Mνημοσύνη,Léthé=λήθε.Léthé egyébként is Léthe a régi magyar forrásokban.Ha már nevekkel dobálózunk.Ha majd idézek(a bejegyzésnél nem idéztem)valakitől,vagy valamiből,akkor tényleg az eredetihez tartom majd magam.Amúgy kösz az okítást.

nemtombaje 2010.02.06. 09:47:10

Köszke Joshibarátom.Néha jó is,hogy nincs ének benne.
Tetszik,akár Lethe,akár Léthé.Mind1.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2010.02.06. 13:48:56

@nemtombaje: Ja,mer van benne egy kevés hárommajom fíling is,aztat meg te nagyon csíped,ha jól tudom.

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2010.02.06. 20:16:09

A Drei páviánt mindenki szereti és így ezt a bandát se nehéz belezárni a szívünkbe.
süti beállítások módosítása