The Mother Road

2019\07\05

A '90-es évek elveszett gyöngyszemei 3.

1993-ban is rengeteg jól sikerült lemez látott napvilágot, aminek jelentős része (az akkoriban uralkodó zenei trendek miatt) sajnos nem kapott megfelelő figyelmet. 

r-7696778-1446932028-1075_jpeg_1.jpg

Az ilyenek egyike volt a Mud Slick nevű svájci együttes "Keep Crawlin' in the Mud" című albuma is. A négytagú formáció bemutatkozó lemeze már a fogós dalok és a minőségi stúdió keverés tekintetében is méltó volt a korszak nagy befutóihoz. Alapvetően sleaze hatású hard rockban utaztak a Mötley Crüe zenéjére is emlékeztető hangzásvilággal.

Három konkrét dolgot mindenképpen érdemes kiemelni a lemezzel kapcsolatban. Az első a profi hangzás, ami Pat Regan hangmérnök keze munkáját dicséri. Öblös, erőteljes megszólalást sikerült létrehoznia a stúdióban, aminek köszönhetően például a dob kivételesen jól szól. Nem is tudom hirtelen, hogy melyik lemezen hallottam utoljára ilyen fasza dobhangzást. A mélyeket kiemelő stúdiókeveréssel egyébként sok mindenki próbálkozott ebben az időszakban. Elég csak példának megfigyelni, hogy milyen vastag sounddal jelentkezett akkoriban a Mötley Crüe ('94), a Warrant (Dog...), a Megadeth (Countdown...), a Sinner (Respect), a Circus Of Power (Magic...), vagy a The Almighty (Powertrippin').

A másik dolog, ami rögtön feltünt hallgatás közben az Serge Christen élvezetes gitárjátéka. A rendkívül dögös riffek és a patinás gitárszólók mellett pedig Ronnie Fontana rekedtes, nagy terjedelmű énekhangja viszi a prímet. Engem olyanokra emlékeztet a hangja, mint Matt Sinner, vagy John Corabi.

Számokat ezúttal nem emelnék ki a sorból, mivel egy üresjárat nélküli, egységes színvonalú  albumról beszélhetünk.  Főleg szabadságról szóló,  csajozós, motoros rockhimnuszok  találhatóak itt, illetve egy húzósabb heavy metal darab is kakukktojásként. Ez utóbbi szám a műfaj aranykorát idézi fel, olyan módon, hogy akár valamelyik Judas Priest albumon is elfért volna. Gyors gitárszólója a Downing/Tipton gitárpárost idézi, az ének hajlítások meg a fiatalkori Jeff Scott Soto stílusához hasonlítanak néhol.

Az alábbiakban pedig néhány szám ismerkedésként:

Tracklist:

01. Licence To Touch

02. Girls Are On Fire

03. Manhunt

04. Slow Down

05. Little Girl Don't Talk Too Much

06. Inside Pressure

07. Money

08. Back On Track

09. Blood Justice

10. Rain

... és a már említett kakukktojás:

Tagok:

Ronnie Fontana - ének

Serge Christen - gitár

Dan Lee - basszus gitár

Buddy Knox - dobok

 

Volt még egy egészen jó lemezük '98-ban "Road To Nowhere" címmel, ami már másik énekessel és heavy metalosabb hangzással jött ki, aztán feloszlottak. Akit érdekel könnyen rákereshet Youtube-on, én viszont most kifejezetten a '93-as albumra szerettem volna felhívni a figyelmet. Az pedig minden sleaze - hard rock rajongónak kötelező!

90-es évek Mud slick Sleaze rock Hard rock

2019\06\29

A '90-es évek elveszett gyöngyszemei 2.

8b56e8_0d2e7670995e4f53a1923a3c60a71744_mv2.png

A '87-ben alakult Tennessee állambeli Tora Tora is azok közé az együttesek közé sorolható, aminek a nevét ma már nem sokan ismerik.

Rövid távú karrierjük 1989-ben kezdődött, amikor "Surprise Attack" című első lemezük felkerült a Billboard 200-as listájának a 47. helyére. Ennek köszönhetően a korszak legnagyobb zenei tévécsatornája, az MTV is rendszeresen játszotta a "Walkin' Shoes" című video klipjüket. Egyébként teljesen átlagosnak mondható bluesos beütésű sleaze rockot játszottak, valahol a Mötley Crue és a Great White metszéspontján. 

36144.jpg

A sikeresnek mondható első lemez után 1992-ben elkészült a következő album, a "Wild America". Ezen már jóval igényesebben hangszerelt  dalokat hoztak össze, illetve megjelentek a zenében a konkrét southern rockos elemek is. A "Dead Man's Hand" című szám például egészen hasonló hangzást mutat, mint amit a korszak híres southern rock csapatánál, a The Black Crowes-nál hallhattunk ez idő tájt.

Az "Amnesia" című menetelős rockslágert is külön érdemes kiemelni az albumról :

Aztán 1994-ben jött a "Revolution Day" című album... illetve csak jött volna, ugyanis egy baklövés folytán a lemez hivatalos kiadására már nem került sor. A csapat nem sokkal ezután fel is oszlott.

Csodák csodájára aztán 2008-ban újra összeállt a teljes eredeti zenész gárda, 2011-ben pedig a "Revolution Day" is megjelenhetett végre az FNA Records jóvoltából.

folder_1.jpg

Zeneileg egy kisebb stílusváltás történt az előző albumok irányvonalához képest, ez pedig már rögtön a lemez címadó számánál feltűnik. A szájharmónikával felvértezett klasszikus hangzású nyitány után kapunk is egy fasza ősrockos riffet, ami aztán az egész szám vezérfonalává válik. Kemény blues hard rock tétel, erőteljes Led Zeppelin hatásokkal: 

A folytatásban már egy vérbeli boogie rock muzsikát hallhatunk, hasonló stílusban tálalva, mint ahogy azt a kultikus New York-i együttes, a Raging Slab csinálta akkoriban. Külön élmény hallgatni benne John Patterson játékos dobtémáit:

Ahogy lassan kibontakozik az album, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy Itt a glam/sleaze rock témáknak már nyoma sincs. Van helyette viszont blues alapú hard rock, southernes dallamvilág, slide gitár, szájherfl, zongora...stb. Az első két számot követően a repertoár végéig kifejezetten könnyed hangvételű országúti muzsikákat találunk a lemezen. A már említett The Black Crowes művelte anno ugyanezt a fajta hangzásvilágot, szinte minden albumán. Aki pedig az ő zenéjüket kedveli, annak ezt a lemezt is bátran merem ajánlani.

Tracklist:

01. Intro - Revolution Day 02. Mississippi Voodoo Child 03. Candle And The Stone 04. Blues Come Home To You 05. Time And The Tide 06. Shelter From The Rain 07. Living A World Away 08. Rescue Me 09. Little Texas 10. Memphis Soul 11. Me And You 12. Out Of The Storm

 

2017-ben egyébként egy új lemezzel jelentkeztek "Bastards of Beale" címmel, amit majd alkalomadtán posztolni is fogok.

tora_daisy.jpg

Az együttes tagjai :

Anthony Corder : ének, akusztikus gitár

Keith Douglas : gitár, háttérvokál

Patrick Francis : basszus gitár, háttérvokál

John Patterson : dobok

 

Tora tora

2019\06\24

A '90-es évek elveszett gyöngyszemei 1.

r-2563295-1457031328-5835_jpeg.jpg

A Tangier nevű philadephiai együttest Doug Gordon gitáros alapította 1984-ben, zenésztársai pedig Bill Mattson énekes, Rocco Mazzella gitáros, Mike Kost basszus gitáros és Mark Hopkins dobos voltak. Az 1985-ben debütáló Tangier című lemezüket '89-ben a Four Winds követte, majd a '91-ben kiadott Stranded.

A három lemez közül egyértelműen az utolsót emelném ki a sorból, itt ugyanis egy erőteljes minőségbeli ugrás történt. Az együttes eddigre már több tagcserén is átesett, de főleg az új énekes - Michael "Mike" LeCompt markáns hangja emelt hatalmasat a színvonalon. A Joe Lynn Turner / David Coverdale féle orgánumot hordozó LeCompt ezen kívül egy fontos hangulatteremtő elemet is hozott a bandába billentyűs hangszereivel. LeCompt mellett egy másik billentyűs, John Purdell is bekerült közben az együttesbe, illetve ekkor csatlakozott hozzájuk a klasszikus dobiskolát művelő Bobby Bender is

Ez az új és egyben utolsó felállásuk rendkívül patinás hangzású, blues alapú hard rock muzsikákat hagyott az utókornak. Aki szereti a régi Whitesnake zenei világát, annak nagyon könnyen új kedvencévé válhat. 

Ez volt a csapat utolsó kiadványa, 1992- ben ugyanis végleg befejezték működésüket. Mint sok más klasszikus hangzást követő együttesnek akkoriban, a Grunge térnyerésének következtében nekik sem maradt sok esélyük a kiemelkedésre.

Nagyszerű lemezeiket ma is beszerezhetjük, ha kitartóan kutatgatunk,  legvégső esetben pedig marad a Youtube, vagy az Mp3juices.

 

 

Az együttes legutolsó tagsága:

Doug Gordon : gitár, vokál

Mike Le Kompt : ének, billentyűs hangszerek, gitár

Greg Leisz : gitár

Gary Nutt : basszusgitár, vokál

Bobby Bender : dobok

John Purdell : billentyűs hangszerek

 

Tangier

2015\09\18

" ½ GN'R + John Coraby "

Megérkezett végre az a lemez, amit talán a legjobban vártam 2015-ben. Valamikor Májusban olvastam róla, hogy John Coraby (Motley Crue, Scream, Union, Voodooland) Guns N’ Roses tagokkal fog idén közösen albumot megjelentetni. Aztán kiderült, hogy Richard Fortus és Dizzy Reed mellett ráadásul olyan nagyágyúk játéka is hallható majd a lemezen, mint Marco Mendoza (Thin Lizzy, Ted Nugent) és Brian Tichy (Whitesnake, Ozzy Osbourne).

Őszintén bevallva kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz a végeredmény, én legalábbis a tagok alapján valami sleaze jellegű dologra számítottam. Azt viszont érdemes már most leszögezni, hogy itt egy deka sleaze rock témát sem hallhatunk. Ezt az albumot leginkább azoknak tudom ajánlani, akik szeretik a klasszikus jellegű, bluesos hatású hard rock muzsikákat. 

The Dead Daisies : Revolución 

dead_daisies.jpg

More:

the dead daisies john coraby

2015\06\18

Szennyeskosár 4.

 prime_mover_rerecorded_version_prime_mover.jpg

Dirty Rock témakörön belül még ma is ez a brit csapat számít az egyik legfontosabb névnek, attól függetlenül, hogy ’88-ban megjelent ütős debütáló lemezük után rengeteget vesztettek népszerűségükből. Gyakorlatilag ennek az egy lemeznek köszönhetik rövid ideig tartó sztárságukat, illetve volt még néhány másik tényező is, ami közrejátszott a sikerben…

More:

szennyeskosár zodiac mindwarp

2015\06\12

Plankton : Meanwhile, downstairs (2013)

Több ízben is említettem már itt, hogy hangulatomtól függően nem mindig ragaszkodom a vokálos zenékhez, szóval rendszeresen hallgatok instrumentális albumokat is. Ha konkrétan kéne kedvencet választanom ilyen jellegű albumok közül, akkor pedig egyértelműen a svéd Plankton lemezeit jelölném meg. Legutóbbi albumuk 2013 Novemberében jött ki a Grooveyard Records jóvoltából, nekem viszont csak nemrég sikerült rábukkannom. A banda előző anyagairól már írtam régebben, úgyhogy ez sem hiányozhat a blogról.

pl_members.jpg

More:

plankton

2015\05\11

Tavaszi fröccsöntéshez.

Michael Falzarano & The Memphis Pilgrims :

Mecca (1996 / 2014)

 

memphis.jpg

Az amerikai gitáros, dalszerző, énekes Michael Falzarano már a 70-es évek óta tevékenykedett különböző csapatokban, hivatalosan kiadott lemezen viszont csak 1990-ben hallhattuk a Hot Tuna nevű kultcsapat hatodik albumán. A Memphis Pilgrims is nagyrészt ennek az együttesnek a tagjaiból szerveződött, Mecca címet viselő lemezük pedig még 1996-ban jelent meg. Falzarano összetoborozta a régi csapat zenészeit, stúdióba vonultak és feljátszották az egész lemezt még egyszer.(!)

Vendégként sikerült felkérniük a Gov't Mule billentyűsét - Danny Lewist, illetve a Jefferson Airplane gitárosát - Jorma Kaukonent, akinek a szólólemezein anno rendszeresen szerepelt Falzarano is.

More:

michael falzarano