Tavaszi fröccsöntéshez.

 

Michael Falzarano & The Memphis Pilgrims :

Mecca (1996 / 2014)

 

memphis.jpg

 

Az amerikai gitáros, dalszerző, énekes Michael Falzarano már a 70-es évek óta tevékenykedett különböző csapatokban, hivatalosan kiadott lemezen viszont csak 1990-ben hallhattuk a Hot Tuna nevű kultcsapat hatodik albumán. A Memphis Pilgrims is nagyrészt ennek az együttesnek a tagjaiból szerveződött, Mecca címet viselő lemezük pedig még 1996-ban jelent meg, szóval a poszt tárgya valójában egy 2014-es újrarögzítés. Falzarano összetoborozta a régi csapat zenészeit, stúdióba vonultak és feljátszották az egész lemezt még egyszer. Hát ez is elég ritka eset ebben a szakmában. Illusztris vendégként sikerült felkérniük a Gov't Mule billentyűsét - Danny Lewist, illetve a Jefferson Airplane gitárosát - Jorma Kaukonent, akinek a szólólemezein anno rendszeresen szerepelt Falzarano is.

Hanyatt esni azért nem kell a lemeztől, egy teljesen hagyományos blues rock kiadványról van szó, ami viszont végig pozitív, lazítós hangulatot sugároz. Néhol funkba, vagy éppen rockabillybe mászó alapokkal, kellemes hegedűs betétekkel, szaxofonnal, Hammonddal, zongorával, rub boarddal kiegészítve, szóval hangszerelés tekintetében elég dús. Számokat most nem elemezgetnék, nincs is rá semmi szükség, mert egyrészt ez nem az a fajta zene, másrészt meg elég egységes hangzása van az egésznek. Elindítod, kényelmesen elmuzsikálgatnak az elejétől a végéig és már biztosítva is van, hogy jó hangulatod legyen a nap további részében.

Én még tavaly nyáron ismertem meg ezt a lemezt, bográcsos buliknál elő is került néhányszor, de ugyanolyan hangulatos háttérzenét tud nyújtani pl. netezéshez, vagy olvasáshoz. Ajánlom minden blues rajongó figyelmébe. 

 

 

A lemezen közreműködő zenészek :

Michael Falzarano (ének, akusztikus és elektromos gitár, mandolin);

Jimmy Eppard (akusztikus és elektromos gitár, lap steel gitár, háttér vokál);

Steve Rust (akusztikus és elektromos basszus gitár, háttér vokál);

Harvey Sorgen (dob, egyéb ütős hangszerek, rub board).

 

Vendég zenészek :

Jorma Kaukonen (gitár, table steel gitár);

Larry Packer (hegedű);

Pete Sears (zongora, tangóharmónika);

Dave Castiglione (szaxofon);

Danny Lewis (zongora, Hammond B-3 orgona).

 

 

Ismerkedéshez CD baby, illetve :

Link a kommentben.