Nitrogods 2.

 

Igaz, hogy az előző posztban Grooveyard Records-os albumokat ígértem, de közben megjelent az új Nitrogods, szóval ezt most muszáj vagyok kirakni. Az előző albumukról már volt szó egy régebbi ajánlóban, ahol az együttes történetéről is olvashattatok és mivel a hannoveri csapat felállásában változás nem történt azóta, ezért az együttes bemutatását most kihagynám, ugorjunk is rögtön az új lemezükhöz :  

  Nitogods : Rats & Rumours (2014)
Rats-Rumours-Cover-07.07.14-1024x1024.jpg

 

Az album hangzása nagyon pöpecre, dinamikusra lett keverve a stúdióban, szóval szól rendesen, ahogy kell: semmi kása, tompaság, vagy ilyesmi, ugyanakkor ügyeltek rá, hogy kellően nyers is legyen. Az első nóta Motörheades megszólalása nem lepett meg a debütáló lemez után, aztán a második track hasonló jellege miatt már megijedtem kicsit, hogy az egész album valami motorfej kópia lesz, de szerencsére nem. A következő „Irish Honey” ugyanis a címéhez méltóan egy fasza hangulatú kocsmasláger, aminek csordakórusát, mintha leszőrösödött ír focidrukkerek énekelnék. A negyedik szám („Automobile”) egy metálos hangzással vegyített jóféle rockabilly muzsika. A „Damn Right” az első két számhoz hasonlóan megint csak erősen Motörheades, a gitár vezértémájának meg totál klasszikus feelingje van. A 6-ik „Nothing But Trouble”-nél nagyon meglepődtem, olyannyira, hogy először úgy gondoltam, itt nem Oimel Larcher énekel, hanem valaki más. Ennél a 80-as évekre hajazó bluesos hard rock tételnél nekem egyértelműen a Badlands énekese Ray Gillen ugrik be. Ha Oimel a Lemmysen horzsolós énekstílusa mellett ilyen énekteljesítményre is képes és ő énekelte fel ezt a számot, akkor megtapsolom. A következő meglepi a „Black Home”-nál ért, mivel nekem ez a zene ekte Running Wild feelinget adott, csak persze itt jóval karistolósabb az ének.

Ha már idáig is változatosnak tűnt a repertoár, akkor talán senkit sem fog meglepni a „Dirty Old Man” rock ’n’ rollos bugirockja, vagy a gitárhangzásban Tito & Tarantulára emlékeztető „Rumblin Broke”, ami ugyanakkor nem kevés Creedence Clearwater Revival légkört is hordoz magával. Oimel Larcherrel kapcsolatban itt megint felmerül a kérdés, hogy ha klasszikus rock énekeseket is képes megidézni a hangjával, akkor ezt az adottságát miért nem használja ki sűrűbben?

A hátra maradt néhány szám nem meglepő módon a Motörhead világát idézi, a „BMW” és a „Nitrogods” című számoknál pl. az említett csapat régi korszakos lemezeinek hangzását keverik rockabillyvel, a lemez utolsó darabja pedig egy igazi mocskos, pörgős r ’n’ roll.

 

Nitrogods-16.jpg

 

Az első albuma is nagyon tetszett ennek a csapatnak, de szerintem ez jóval változatosabb képet ad. A megtévesztésig Motörheadre emlékeztető számok mellett van itt rockabilly, 80-as évekbeli blues-hard rock, rock ’n’ roll, Running Wild feeling, ír kocsmarock… stb. Szerintem ilyen minőségben és ilyen izgalmasan senki sem tálalja manapság ezt a fajta mocskos, bluesos, r’n’r-os muzsikát. Az idei év egyik nagy kedvence nálam.

 

 

Tracklist:

1.Rats & Rumours

2.Got Pride

3.Irish Honey

4.Automobile

5.Damn Right (They Call It Rock'n Roll)

6.Nothing But Trouble

7.Back Home 

8.Dirty Old Man

9.Ramblin' Broke

10.BMW

11.Lite Bite

2.Nitrogods

13.Whiskey Supernova

 

 

Az együttes weboldala : 

http://www.nitrogods.de/