Progresszív Blues 2.

.

A címsorban szereplő kifejezést legutóbb egy Derek Trucks albummal kapcsolatban használtam, az Errorhead esetében pedig szerintem ez a cimke ugyanúgy megállja a helyét, már ha muszáj egyáltalán cimkézgetni. A progresszív rock, a funk, a world music, a jazz, a hard rock és a blues világából kapunk különböző adagokat az együttes 2008-as lemezén. 

 

ERRORHEAD : MODERN HIPPIE (2008)

 

errorhead.jpg

A zenekart alkotó zenészek közül elsődlegesen a prágai születésű gitárost, Marcus Demlt emelném ki, aki egyben a csapat létrehozója is. Számtalan gitár virtuóznak van tehetsége ahhoz, hogy ultratechnikás témákba agyalódjon, pusztán szórakoztatás céljából játszani viszont keveset lehet hallani közülük manapság. Deml pont ebben különbözik sok más kortársától. Ő is elteker ugyan néhány technikás, gyors szólót helyenként, arra viszont mindig ügyel, hogy ezek ne kapjanak túl nagy szerepet a szerzeményekben. Nála ugyanis nem a magamutogató játék, vagy a tudás fitogtatása dominál, hanem a hangulat kialakítása. Sokoldalú játéka olyan gitárművészek dallamait idéz fel bennem, mint Jeff Beck, Richie Kotzen, Joe Satriani, vagy Steve Vai. Az átlagon felüli zenészről ki is gyűjtögettem néhány érdekesebb tudnivalót :


- 1967. Augusztus 9 én született Csehországban
- a gitárral 10 éves korában kezdett el ismerkedni, 12 évesen már olyan nagyságok akkordjait gyakorolgatta, mint Jimmy Hendrix, vagy Ritchie Blackmore, 15 évesen pedig elkezdett érdeklődni a jazz világa iránt
- stílusára rengeteg előadó volt hatással, többek között : Gary Moore, Allan Holdsworth, George Benson és David Gilmour
- Zeneiskolai tanulmányait Los Angelesben végezte, ezirányú diplomáját pedig 1988-ban szerezte meg
- 1993-ban Németországba költözött, majd '94-ben néhány társával megalakította az Earth Nation nevű együttest
- eddig több, mint 300 lemezen szerepelt már session zenészként, Errorhead néven futó csapatához pedig 1995-ben kezdte el szervezni a társakat. Nem sokkal később megismerkedett Zacky Tsoukas session dobossal és Frank Itt basszusgitárossal, majd 1998-ban megjelent az Errorhead első lemeze.
- a szakmai téren meghatározó Guitar Player magazin 2005-ben az akkori három legjobb gitáros egyikévé választotta.
- az általa leginkább használt gitártípus a Fender Stratocaster, amelynek modelljeit kizárólag a Tube-Thomsen nevű német cégtől szokta kiválasztani. Ezek közül egy modell-szériát az ő szignójával dobtak piacra Marcus Deml - Errorhead néven.

 

Taglalhatnám még ezen kívül, hogy az ütős szekció felelőse, Zacky Tsoukas milyen sokrétű, tartalmas dobtémákkal gazdagítja a szerzeményeket (néha olyan, mintha kiegészítő perkussziós is játszana), vagy hogy a basszerosnak (Frank Itt) mekkora érzéke van mind a feelinges blues riffekhez, mind pedig a bonyolultabb futamokhoz. Robbie Smith hard rockos hangját is dicsérgethetném, de nézzük inkább az album tartalmát :

Egy rövid szöveges közjáték után mindjárt egy irdatlanul dögös blues - hard rock számmal indul a lemez ("Connected"), amit Tom Aeschbacher vendégbillentyűs fasza Hammondjátéka gazdagít. A Woodooland supergroup - Freedom című számának van valami hasonló groovja, de szerintem ezt a fajta muzsikát Richie Kotzen se hozta volna össze különbül. Nagyon eltalált, erőteljes kezdés.

 

 

 

A folytatásban ("For My Brothers") is egy nagyon hangulatos modern blues rock muzsikát kapunk, ZZ Top szerű basszussal, rezegő Hammonddal és olyasmi énekeffektezéssel, ami engem Steve Vai kisérletezősebb albumaira emlékeztet.

Aztán két lassabb, instrumentális tétel jön : a másfél perces "Dave" nyílt tisztelgés David Gilmour előtt, a következő "Temporay Impression" pedig ugyancsak a Pink Floyd gitárművészének munkáit (főleg az újkoriakat) idézi. Nekem itt külön tetszenek az érdekes effektezések.

 

 

Egy felesleges szöveges átvezető után amolyan funkys lüktetésű pop rockot hallhatunk "Watch My Cloud" címmel. Ez a táncikálós zene nem igazán az én világom, bár a különleges gitárhangzás itt is tetszik, illetve Robbie Smith is nagyokat énekel benne, legalábbis mikor a bájolgós verzét követően Lenny Kravitzra emlékeztető dallamokat présel ki magából.

Az album "Northern Lights" címet viselő nyolcadik száma egy elvágyódó hangulatú instrumentális tétel. Steve Vai lemezein lehet hallani ilyen melankólikus légkört árasztó, szenvedélyes lassú darabokat. Rendesen át is szellemíti az embert.

A következő "Heaven" című track az egyetlen olyan szám az albumon, amit én lehagytam volna róla, ráadásul nem túl jó választás pont egy lassú szerzemény után rakni egy ilyen szomorkodós hangulatú dalt, amit a gregorián háttérvokálok csak még jobban elkomorítanak. Mellesleg itt hallhatjuk utoljára a lemezen Robbie Smith hangját, innétől kezdve már csak instrumentális számokat találunk.

A 10-ik szám ("Bhangra Baby") az egyik legfaszább zene az egész albumon. Indiai gitárdallamok, jazzes basszusjáték, pazar szólók, prog rockos billentyűszínek, mozgalmasság, frissesség. Nagybetűs progresszív rock és élénkítő világzene fúziója.

 

 

Egy éjszakai hangulatú űrállomásra helyezi a hallgatót a "We came In Peace", majd ismét Ázsiába kerülünk, ahol egzotikus perkussziókkal és indiai szólamokkal köszöntik az utazót. Ez a modern hangvételű tétel akár a Transglobal Underground albumain is simán elfért volna, persze azzal a kivétellel, hogy ott nem találunk ilyen nagyszerű bluesos gitártémákat.

A repertoár utolsó előtti száma egy tökéletes kis relax muzsika akusztikus gitárral, gyönyörű basszushangzással, rendkívül szép gitárszólamokkal. A szám címe ("Follow Your Dream") hűen tükrözi a zene szellős, álmodozós légkörét.

Ahogy a lemez nyitása, úgy a zárása is nagyon el lett találva. A "Táta" című szám hangulatilag olyan, mintha egy szesztilalom idején játszódó gengszter-vígjátékhoz készült volna betétzenének. Mosolyogtató jazzgitár dallamai szívderítően vezetik le ezt az eklektikus albumot.

 

Az együttes legutóbbi lemeze tavaly jelent meg, csak azt már kevésbé találom ilyen változatosnak, illetve az új énekes, Andrew Graeser hangja is sokszor zavaró számomra. Van viszont rajta néhány instrumentális darab, amit mindenképpen érdemes meghallgatni, mert nagyon ízlésesen megszerkesztett, hangulatos zenékről van szó.

 

 

 

A 2008-as albummal kapcsolatban mindössze a számok sorrendjével kapcsolatban lehetne kifogásolni valóm, illetve azzal, hogy szerintem a rossz helyre pakolt lassú tételek megbontják a lemez dinamikáját, bár nem biztos, hogy ez másokat is zavarni fog. Ha szereted a különböző stílusok változatosságát és az igényes hangszerelést, akkor ezt a lemezt nem érdemes kihagynod.

 

 

 

Zenészek:

Marcus Deml : gitár

Frank Itt : basszusgitár

Zacky Tsoukas : dob, ütőshangszerek

 

 

Vendégek:

Robbie Smith : ének

Tom Aeschbacher : billentyűs hangszerek

Melanie Stahlkopf . háttér vokál

 

 

Tracklist :
01. That's Good (0:23)
02. Connected (3:24)
03. For My Brothers (3:19)
04. Dave (1:32)
05. Temporay Impression (3:45)
06. Yeah Man (0:28)
07. Watch My Cloud (3:32)
08. Northern Lights (4:29)
09. Heaven (4:04)
10. Bhangra Baby (4:12)
11. We Came In Peace (5:24)
12. Follow Your Dream (3:23)
13. Táta (3:35)