Nézzük hol tartunk!

BLOGTALÁLKOZÓ

 

I. Mivel már nem sok idő van hátra az ominózus időpontig, össze kéne számolni, mennyien látják úgy jelenleg, hogy tudnak jönni Júniusban.

II. A másik két komoly kérdés, hogy ki tud hozni zajkeltő berendezést és mi kerüljön majd az arcba, illetve a bográcsba. 

III. Biztos sokan észrevettétek, hogy az első blogtalálkozós posztnál nem volt közölve a helyszín pontos címe, úgyhogy ezt a hiányosságot javítanám:

 

Megye : Bács Kiskun

 

Település : Lakitelek - Tőserdő

 

Utca : Csónak utca

 

Házszám : 21.

 

 

Amint látjátok a strandfürdő és a Csónak utca elég közel van egymáshoz, tehát ha idejövetelkor a strandot veszitek tájékozódási alapnak, könnyebben  megtaláljátok az utcát.

A térképen nem tudtam bejelölni az utcát, mivel egy máshonnan idelinkelt, aktív térkép, de a strand alapján (kék buborék) könnyen idetalálhattok majd.

Ettől függetlenül a kommentben hagyok egy telefonszámot is, nehogy valaki eltévedjen, mer' akkor nem tudjuk meginni a pálinkát, amit hozott volna. Márpedig nem bírom eleget hangsúlyozni, hogy az alkohol finom.