2014. február 23. 19:00 - joshibarat

Szennyeskosár 3.

Dirty Rock sorozatunkban eddig a Circus Of Power és a The Almighty lemezei lettek kitárgyalva, én meg úgy gondoltam, hogy ezek után a stílus talán legnépszerűbb előadójával, a Zodiac Mindwarp nevű csapattal folytatom majd a sort. Időközben aztán véletlenül belebotlottam egy olyan lemezbe, amit már jó néhány éve nem hallottam és most annyira magával vitt a hangulata, hogy muszáj volt posztot csinálnom róla. Ez az album nem kapott túl nagy hírverést anno, ezért valószínűleg kevesebben ismerik, pedig valami iszonyat nagy muzsikák vannak rajta, ráadásul nem is akármilyen figurák közreműködésével lett rögzítve. 

STEVE JONES : FIRE & GASOLINE (1989)

 

steve fire.jpg

Itt van mindjárt az együttes főnöke - Steve Jones, aki a Sex Pistols gitárosaként híresült el. A londoni punk veteránok lemezeit nem igazán tanulmányoztam eddig, de az biztos, hogy  Jonesnak a hard rock érzés is nagyon benne van a vérében. Énekest nem keresett az albumhoz, úgy döndött, hogy ezt a szerepet ő maga fogja ellátni, de felesleges is lett volna keresgélnie, mivel a saját szétkoszolt, régisulis hanghordozása egyszerűen tökéletesen passzol ehhez a zenei közeghez. 

SteveJones.jpg

Az együttes többi résztvevője sem akárki, a társproducer pl. nem más volt, mint Ian Astbury a The Cultból, aki mellesleg a legtöbb dalban háttérvokálozik is. Aztán egy másik The Cult tag, Billy Duffy is szerepel az albumon egy szám erejéig ("Get Ready"), ahol pazar gitárjátékával egészíti ki Jones taktusait. Feltűnik még a lemezen dalszerzőként Nikki Sixx, a Mötley Crue basszerosa, illetve Axl Rose (Guns N' Roses) is énekel egy fasza duettet az együttes frontemberével az "I Did U No Wrong" című számban. 

Steve Jones első szólólemeze 1987-ben jelent meg "Mercy" címmel, ami a Youtube-os számok alapján elég lightos, pop-rock albumnak tűnik. A "Fire & Gasoline" egy évvel később látott napvilágot egy olyan borítóval, ami a Circus Of Power első albumára emlékeztet, de zenei tartalom terén is rokonítható valamelyest a C.O.P. világával. Párhuzamot lehetne vonni még ezen kívül a The Cult korai lemezeivel is, bár szerintem Jones sokkal felszabadultabb, lazább muzsikákat hozott össze erre a lemezre.

Nem is kell túl messzire menni, elég csak meghallgatni a lemez legelső számát, a "Freedom Fightert". Hatalmas klasszikus, olyan patinás dobalappal és gitárhangzással ami csak a régi nagyokhoz mérhető. Astbury és Jones ide valami eszméletlen jó kórusrefrént talált ki. Az egész muzsika olyan érzetet kelt, mintha egy lazább életfelfogású The Cultot hallanánk. A következő "We Are Not Saints" ("Nem vagyunk szentek") is egy igazi rockhimnusz, a refrén kórusa itt is nagyon viszi a prímet. Bon Scott (R.I.P.), vagy Brian Johnson hangjával bármelyik régi AC/DC lemezen elfért volna. A 3-ik trekk megint csak erősen idézi a The Cult munkáit, ráadásul magát Ian Astburyt is hallhatjuk a refrénben.

A címadó számot akár a ZZ Top és az AC/DC zenészei is összehozhatták volna közösen, a basszeros (Terry Nails) annyira dögös riffeket rittyentett alá, hogy az beszarás, az együtténeklős refrén meg egy hatalmas motoros sláger. Direkt nem állt szándékomban számokat kiemelni erről az albumról, de most annyira elkapott a hangulata, hogy a "Get Ready"-t és a "Wild Wheels"-t is muszáj méltatnom, mert hihetetlenül klasszikus hatású országúti muzsika mindkettő. Persze megemlíthettem volna a lemezről bármelyik számot, mert gyakorlatilag nincs rajta üresjárat. Nem mellesleg 2005-ben a neves Rock Hard magazín minden idők 500 legnagyobb rock / metal albuma közé választotta.

A Fire & Gasoline nem egy pörgős album, szóval nincsen rajta se pogó, se keménykedés, ez inkább amolyan felnőtteknek szóló hard rock, ami nagyrészt középtempóra épül. Aki szereti az Electric korszakos The Cultot, az AC/DC-t , vagy a Circus Of Power első-két lemezét, az mindenképpen hallgassa meg Steve Jones '89-es albumát is. Szerintem kihagyhatatlan.

 

Zenei résztvevők :

Steve Jones - ének, gitár

Terry Nails - basszusgitár, háttérvokál

Mickey Curry - dobok 

Ian Astbury - háttérvokál, tamburin

Billy Duffy - gitár szóló a "Get Ready"-ben

Axl Rose - vokál az "I Did U No Wrong"-ban

 

 

Tracklist:

1. Freedom Fighter

2. We're Not Saints

3. God in Louisiana

4. Fire and Gasoline

5. Hold On

6. Trouble Maker

7. I Did U No Wrong

8. Get Ready

9. Gimme Love

10. Wild Wheels

11. Leave Your Shoes On

12. Suffragette City" (David Bowie cover)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://themotherroad.blog.hu/api/trackback/id/tr785828682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása